Búcsú a holland ezüstgenerációtól

Az 1974-es és az 1978-as világbajnoki ezüstérem óta 2010-ben jutott ismét aranyérem közelébe a holland labdarúgó-válogatott, amely nyolc éve úgy veszítette el a döntőt, hogy Andrés Iniesta a 116. percben szerezte a spanyolok győztes gólját. Abban a holland csapatban akadt két olyan klasszis is, aki az elmúlt hetekben jelentette be a visszavonulását.

Robin van Persie keretbe foglalja életét és pályafutását: a Feyenoordban nevelkedett válogatott gólcsúcstartó a nyáron szerződött haza a rotterdamiakhoz, és úgy döntött, a szezon végén innen is vonul majd vissza.

Az 1983. augusztus 6-án született játékos édesanyja festő és ékszertervező, édesapja szobrász volt, így nagyobb esély kínálkozott a művészéletre, mint bármi másra. Ő azonban futballista akart lenni, ötévesen csatlakozott a rotterdami SBV Excelsiorhoz, amelyet 16 éves korában hagyott el a Feyenoord kedvéért. Ehhez persze az is kellett, hogy addigi edzői megunják az ingerlékeny, sértődékeny és állandóan veszekedő ficsúr viselkedését, így a távozásával szinte fellélegeztek.

Robin azonban óriási lehetőség kapujába érkezett, a tehetségét nem lehetett elvitatni, így amikor új csapatát váratlan sérüléshullám sújtotta, a vezetőség nem félt hozzányúlni a fiatalokhoz, és a 2001–2002-es szezonban, 17 évesen debütálhatott a legjobbak között. Igaz, 17 tétmérkőzésén nem szerzett gólt, de első profi évében UEFA-kupát nyert, és a Dortmund ellen 3–2-re megnyert döntőt követően a holland szövetség neki ítélte a legnagyobb fiatal tehetségnek járó díjat.

Neveletlen kölyökből Arsenal-sztár

A következő évadban három és fél éves szerződést kötött a Feyenoorddal, a hazai kupában az Apeldoorn elleni 6–1-es győzelem során ötször is eredményes volt, de 2003 februárjában Bert van Marwijk megelégelte a viselkedését, és a tartalékok közé száműzte. A klub ugyan megpróbált kicsikarni egy szerződéshosszabbítást, de a csatár nem állt kötélnek, és a Van Marwijkkal megromlott kapcsolata miatt a távozás mellett döntött. A 2004. januári átigazolási időszakban a rotterdamiak tárgyalásokat kezdtek az Arsenallal, amely a veterán Dennis Bergkamp utódját látta benne, de végül a felek nem tudtak megállapodni a feltételekben.

2004. május 17-én aztán az Arsenal bejelentette, hogy 4,5 millió euróért szerződtette Van Persie-t, akiért a Feyenoord kétszer annyit szeretett volna kapni. Arséne Wenger csúcsidőszakának végén érkezett, mindjárt egy Szuperkupa-győzelemmel nyitott (2004), majd 2004–2005-ben megnyerte az FA-kupát. Eddig, és ne tovább: a londoniaknál végül kilenc szezont töltött, de semmilyen más trófeát nem szerzett. A gólokkal azonban nem maradt adós, csupán a 2007–2008-as szezonban nem jutott el legalább tíz találatig, igaz, akkor sérülés miatt a fél idényt kihagyta. A legszenzációsabban 2011–12-ben futballozott, amikor klubcsúcsot jelentő 30 gólt szerzett a Premier League-ben (legalábbis, ami a 20 csapatos idényeket illeti), és a 48 tétmérkőzésén 37-szer volt eredményes – a szerződését azonban nem hosszabbította meg. 2004 és 2012 között szerzett 132 találatával az Arsenal történetének nyolcadik legeredményesebb játékosa lett, és nem mostanában lesz, amikor valaki is megközelíti őt ezen a ranglistán.

Alex Fergusonnal a csúcsra

A sikertelenség is közrejátszhatott abban, hogy 2012 nyarán úgy gondolta, ad még egy esélyt magának: elfogadta a Manchester United ajánlatát. Sir Alex Ferguson utolsó évében végre sikerült az, amire vágyott, angol bajnok lehetett. Ám ugyanúgy, mint az Arsenalnál, az első legsikeresebb idényt már csak a lejtmenet követte. Amíg első szezonjában 38 bajnokin 26 gólig jutott, addig David Moyes és Luis van Gaal alatt a következő két évben 48 bajnokin 22-szer volt eredményes, Végül 105 tétmérkőzés és 58 gól után 2015-ben elfogadta a Fenerbahce hároméves ajánlatát, de miután 2017–18-ban mindössze kétszer játszott, idén januárban bejelentette, hazatér a Feyenoordhoz. 

Pályafutása 300. gólját a február 28-i, Willem II elleni Holland Kupa-elődöntőben szerezte, majd másfél hónappal később az AZ elleni fináléban is betalált, így segítette kupasikerhez csapatát. A bajnoki cím azonban csak illúzió lehet, a Feyenoord a bajnokság első harmadát követően már komoly hátrányba került a PSV-vel és az Ajaxszal szemben.

Eljött a búcsú ideje

Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy október végén bejelentette, a szezon végén visszavonul. „36 éves leszek, 18 éve profiként futballozom, ötéves korom óta ebben a sportágban élek. Azt hiszem, elveszítettem az érdeklődésem, és már nem szórakoztat az egész” – fogalmazott az Algemeen Dagbladnak adott interjújában. Hozzátette, a mostani visszatérése anyaklubjához nem attól lenne sikeres végkicsengésű, ha a csapat megnyerné a holland bajnokságot. 

„Nagyon örültem, hogy hazajöhettem, mindig szeretnék nyerni, de szerintem nem az érem határozza meg egy labdarúgó sikerességét. Szeretnék valamit visszaadni a fiataloknak a tapasztalataimból.”

Szuperokos gyerek, aki kinőtte az osztályát 

A bejelentés hírére a Telegraph volt az egyik leggyorsabb, amely nagyobb anyagot szentelt a Premier League korábbi sztárjának. A címe ez lett: „Búcsú Robin van Persie-től: a törékeny zseni, aki kevesebb trófeát nyert, mint amire tehetsége predesztinálta.” A lap összefoglalója felidézte a legszebb gólokat, a 2013 áprilisában, az Aston Villának lőtt csodát, amikor Wayne Rooney a felezővonaltól előreívelt labdáját ballal, futtából, kapásból bombázta a kapu bal sarkába. Vagy a spanyolok elleni bámulatos, előrevetődéses fejes gólját a 2014-es világbajnokságon.

„Agresszív, gólra törő stílusa sokszor hozta reménytelen helyzetbe a kapusokat, azonban zsenialitása mindig is meghaladta a számokat. Amíg állítólagos hozzáállása miatt a Feyenoord-korszakban a tartalékokhoz száműzték, addig angliai karrierjének korai szakaszában a sérülések voltak a legnagyobb ellenségei. Az Arsenal szurkolói attól tartottak, hogy sohasem lesz képes beváltani a felé irányuló elvárásokat. 2011 elejétől azonban minden megváltozott. A sérülések eltűntek, jöttek a gólok és belépett karrierje turbósított szakaszába. 2011 januárja és 2012 májusa között 71 mérkőzésen 58 gólt szerzett, kínos volt látni, hogy abban az Arsenalban mennyivel jobb, mint a legtöbb csapattársa. Olyan volt, mint egy szuperokos gyerek az iskolában, akinek egy osztállyal feljebb kell lépnie” – írta a lap, amely szerint egy ilyen kaliberű játékost sokkal több siker is megilletett volna.

Ugyan a holland válogatott színeiben 102 mérkőzésen 50 gólt szerzett (ezzel nemzeti csúcstartó), tagja volt a 2010-es vb-ezüstérmes és a négy évvel későbbi vb-bronzérmes együttesnek, de az a tény, hogy mindössze egy UEFA-kupát, egy bajnoki címet és két kupaelsőséget nyert, nem teszi egyértelművé, hogy Van Persie pohara félig üresnek vagy félig telinek tekinthető.

Van der Vaart: kacskaringós életpálya

Szinte napra pontosan Van Persie-vel együtt hasonló bejelentést tett Rafael van der Vaart, a hollandok ugyancsak világbajnoki ezüstérmes támadó középpályása. Az 1983. február 11-én született játékos kicsit kacskaringósabb utat futott be, de hiába játszott sztárcsapatokban, az igazi nagy sikerek őt is elkerülték. Az Ajax-nevelés azonban legalább azt elmondhatja, hogy otthon bajnok volt az amszterdamiakkal még 2002-ben és 2004-ben, de aztán semmi sem jött össze neki.

Annyi azonban mégis igen, hogy amíg kisgyermekként a családjával egy lakókocsiban nőtt fel, addig pályafutásának köszönhetően luxuséletet élhet, hiszen évekig a fél kontinens őt szerette volna megszerezni.

Az egyik legnépszerűbb hazai játékosként korán, 18 évesen bekerült a válogatottba, ahol 109 meccsen végül 25 gólig jutott. Európa legjobb csapatai álltak érte sorban, a nemzetközi sajtó meg volt arról győződve, hogy az AC Milan lesz a befutó, de végül meglepetésre a Hamburg ajánlatát fogadta el 2005-ben. „Nem tudom, mit mondjak arról, hogy mit keres Rafael Hamburgban” – írta a legendás Johan Cruyff a De Telegraafban. 

A nagy áttörést azonban nem sikerült elhozni, bár hamburgi mércével egy 3. és egy 4. hely a Bundesligában, két Intertotó-kupa-győzelem és BL-részvétel nem is tűnt olyan csekélységnek. Van der Vaartot továbbra is bombázták a sztárklubok, végül a Real Madrid 13 millió eurós ajánlatára bólintott rá, noha az Atlético és a Chelsea is jóval többet kínált érte. A spanyol sztárcsapatban aztán Juande Ramos és Manuel Pellegrini sem számolt vele igazi kulcsemberként, így két bajnoki ezüstéremmel a Tottenhamet választotta, ahonnan 2012-ben Hamburgba, 2015 júniusában pedig a Betisbe szerződött.

Levezetés Dániában

Ott mindössze hét bajnoki jutott neki, és szintet váltva Dániába igazolt, persze nem véletlenül. Első házassága öt évig tartott Sylvie Meisszel, az álompárnak egy fia született, de miután a feleség félrelépett egy pilótával, Rafael pedig válogatott csapattársa, Khalid Boulahrouz feleségével, elváltak. Az újabb szinglikorszak után a holland kézilabdázó, Estavana Polmannal kötötte össze életét, és miután a vb- és Eb-ezüstérmes balátlövő a Team Esbjergben játszott/játszik, a középpályás a Midtjyllandot választotta. 

Idén nyáron az Esbjergbe szerződött, ahol a 2018–19-es idényben három bajnokin mindössze 55 percet kapott csereként. Így jött el az első bejelentés, még október végén, hogy ez a szezon lesz az utolsó – majd november 4-én váratlan fordulatot vett az ügy, Van der Vaart ugyanis közölte, azonnal befejezi pályafutását.

„Nem volt könnyű döntés elbúcsúzni attól, amit a legjobban szeretek. Szavakkal sem tudom kifejezni, milyen hálás vagyok azért a 18 csodálatos évért, amit a sportágtól kaptam. Köszönöm mindenkinek!” – nyilatkozta Twitter-oldalán, ahol a posztját Frank Sinatra My Way című dalának egyik instrumentális verziója kísérte.