<p>Saláta Kornél fejesgóljával a 16. percben már 2:0-ra vezetett a szlovák válogatott a Lettország ellen rigai vb-selejtezőn, ám végül 2:2-vel zárult a meccs. Ez volt a 28 éves garamkövesdi védő első találata a nemzeti csapatban. A Tom Tomszk 26-szoros válogatott játékosát a moszkvai repülőtéren értük el.</p>
Saláta első válogatott gólja
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13819475789052_39.jpg.jpg?itok=HNIEu6hP)
SZABÓ ZOLTÁN
Két öngólt már rúgott a válogatottban, most végre az ellenfél kapujába is betalált. Hogyan született a gólja?
Kóňa szöglete után a rövidsaroknál vártam a labdát, amely pontosan érkezett, sikerült megelőznöm a hátvédet, és fejjel a hálóba csúsztattam. Nagyon örültem, hogy végre sikerült gólt szereznem címeres mezben, hiszen többször is nagyon közel voltam hozzá, ám valami mindig közbejött.
Miként látta belülről a mérkőzést?
Az első félidőben nagyon jól játszottunk, bő negyedóra után már két góllal vezettünk, és további helyzeteink voltak, de sajnos kihagytuk őket. A szünet után viszont érthetetlenül visszaestünk, jóval kevesebbet futottunk, és mindjárt a második félidő elején szépítettek a lettek. A gól felrázta a hazaiakat, s mivel középpályásaink nem tartották meg a labdát, egyre több dolgunk lett Jano Ďuricával a védelem tengelyében. Mégis úgy tűnt, kibekkeljük a győzelmet, ám a 92. percben egy szöglet után egyenlítettek a hazaiak.
Ján Kozák megdicsérte a mérkőzés után?
Gratulált a gólomhoz, ám eléggé mérges volt, hogy kiengedtük a kezünkből a győzelmet.
A kapitányváltás óta miben másabb a légkör a válogatottnál?
Ján Kozák lényegesen nagyobb fegyelmet követel, jóval szigorúbb, mint elődei voltak. Jobban is respektáljuk őt, mint Grigáékat. Az új kapitány többet kommunikál velünk, mint a válogatott korábbi szakvezetői. Elmondta, hogy számít rám, ám fontos lenne, hogy klubcsapatomban rendszeresen lehetőséget kapjak.
Mi az oka, hogy mellékvágányra került a tomszki csapatnál?
Nagyon rosszul kezdte a bajnokságot az együttes, ezért Anatolij Davidov edzőt Valerij Nyepomocsnyij váltotta fel. Akkor érkezett az új tréner, amikor én válogatottal a bosnyákok elleni meccsekre készültem, ráadásul közben leigazolták a tapasztalt cseh Jiráneket. A vb-selejtezők alatti időszakban összeállt a csapat, így miután visszatértem, csak a cserepadon találtam magam. Nyepomocsnyij azt mondta, várnom kell a lehetőségre, mert nincs oka változtatni a bevált összeállításon, amely sorozatban jó eredményeket ér el. Az edzéseken teszem a dolgom, remélem, hamarosan visszakerülök a kezdőbe.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.