SAKK

Bámulatos fejlődést ért el a kínai sakkozás az elmúlt évtizedben. Ezt nemcsak a női csapat aranyérme igazolja a tavalyi olimpián, hanem a kínai sakkozók egyre nagyobb és sikeresebb részvétele a nemzetközi porondon.

Bámulatos fejlődést ért el a kínai sakkozás az elmúlt évtizedben. Ezt nemcsak a női csapat aranyérme igazolja a tavalyi olimpián, hanem a kínai sakkozók egyre nagyobb és sikeresebb részvétele a nemzetközi porondon. Az amerikai Seattle-ben tavasszal Kína sakkcsapata tíztáblás, négyfordulós mérkőzést nyert az Egyesült Államok válogatottja ellen. Csapatonként két női és két 18 éven aluli játékos szerepelt, s a végeredmény 21:19 volt Kína javára. Keményebb diónak bizonyult a mostani megmérettetés Sanghajban a sakkozás nagyhatalmával, Oroszországgal. Ezúttal 12 táblán játszottak, hat férfi, három női és ugyancsak három ifjúsági táblán. Az ún. Scheveningeni módszerrel lebonyolított mérkőzést a vendégek 21,5:14,5 arányban megnyerték, de a kínaiak itt sem játszottak alárendelt szerepet. Ezt tanúsítja egyik legjobbjuk, Hsziaomin Peng alábbi, elméleti értékű játszmája:

Skót játék

Világos: Rublevszkij – Sötét: H. Peng

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.d4 exd4 4. Hxd4 Fc5 5.Hxc6 Vf6 6.Vd2 dxc6 (6...bxc6-nak is vannak hívei) 7.Hc3 Fd4 8.Fd3 (8.f4!? Fe6 9.e5 Vh4 10.g3 Vd8 11.Fg2 Hh6 után sötét kielégítően állt a Timman-Svidler, Bugojno 1999 játszmában. Játszható a szöveglépés helyett 8.Fc4!? is) 8...He7 9.0-0 Hg6 10.Kh1 He5 11.Fe2 Hg4 12.Hd1 0-0 13.h3 Bd8!! (ez a lépés már előfordult az ez évi monacói gyorsverseny Morozevics– Tkacsijev játszmájában. Kétségtelen, hogy 13...He5 14.c3 Fb6 15.f4 Hg6 16.e5 után a sötét állás nem sok vigaszt nyújtana. Az említett játszmában 14.hxg4 Vh4+ 15.Kg1 Fe5 16.g3 Bxd2 17.gxh4 Bxe2 18.He3 h5 19.gxh5 Fh3 következett és sötét érvényesítette előnyét. Ezt a változatot akarta megjavítani az orosz nagymester, gondolván, hogy ha előbb cserél g4-en, akkor nem következhet 17...Bxe2) 14.Fxg4 Fxg4 15.hxg4 Vh4+ 16.Kg1 Fxb2!! (ezzel viszont Rublevszkij nem számolt!) 17.Vxd8+ Bxd8 18.Fxb2 Vxg4 19. Be1 h5 (hiába van világosnak anyagi ellenértéke a vezérért, sötét figurái mozgékonyabbak) 20.Fe5 Be8 21.f4 f6 22.Hf2 Ve6 23.Fxc7 Ve7 24.Fa5 Vc5 25.Fd2 Vxc2 26. Fe3 Va4 27.Fc5 b6 28.Fd6 c5 29.Be2 c4 30.Bc1 Vc6 (a többi már a technika dolga...) 31.e5 b5 32.He4 a5 33.f5?! fxe5 34.f6 Be6! (azért vigyázni kell, 24...b4-re 35.Bf2 megnehezítené sötét győzelmét) 35.Bf1 Bxd6! 36.Hxd6 Vxd6 37.f7+ Kf8 38.Bf5 (az utolsó remény – 38...b4? 39.Bexe5!) 38...g6! 39.Bfxe5 c3 40.Be6 c2! és világos feladta.

2248. számú fejtörő

Bányai József

(1944)

Világos indul és 2 lépésben mattot ad

Ellenőrző jelzés – világos: Kc8, Va4, Bd1 és h4, Hd3 és h6, Fa6 és b8, gy: b7, e3, f2 és f5 (12 báb). Sötét: Kd5, Fa5 és h5, gy: a3, b4, c5, d6 és g4 (8 báb). A megfejtések az ÚJ SZÓ szerkesztőségének címére küldendők „SAKK” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között – minden feladvány után – két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki!

A megfejtések beküldésének határideje – a 2246., a 2247. és a 2249. számú fejtörőkkel együtt – november 5.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?