Rybáriková csodát tett, a négy között van Wimbledonban

Wimbledon |

<p>Folytatódik Magdaléna Rybáriková szenzációs menetelése a wimbledoni tenisztornán, a szlovák teniszező a negyeddöntőben 6:3, 6:3-ra verte a 24. kiemelt amerikai Coco Vandeweghét.</p>

Az élete formájában játszó Rybáriková a nyolc között is meggyőző magabiztossággal kezdett, rögtön a meccs elején elnyerte ellenfele adogatójátékát, és az előnyt nem is engedte ki a kezéből a szett végéig.
A második játszma elején Vandeweghe ugyan brékelte Rybárikovát, de a szlovák teniszező azonnal visszanyerte. 2:2-nél elkezdett esni az eső, és a mérkőzés csak néhány óra után folytatódott, amikorra a behúzható tetejű centerpályán véget ért a magyar származású brit Konta Johanna és a román Simona Halep maratoni párharca.

A kényszerszünet nem zavarta meg Rybárikovát, sorozatban három játékot nyert. 5:2-nél, Vandeweghe adogatásánál háromszor is volt meccslabdája. Az egyre idegesebben játszó, a bíróval vitatkozó amerikai teniszező ezeket még hárította, de Rybáriková a saját adogatásánál 40-semmire vezetett, és rögtön a következő meccslabdáját értékesítette.

A szlovák játékosra az elődöntőben a spanyol Garbine Muguruza-Blanco vár.

Rybáriková az egyetlen nem kiemelt versenyző, aki a legjobb nyolc közé jutott. Jelenleg a 87. a világranglistán, jövő héttől azonban a legrosszabb esetben is 33. lesz, ha a döntőbe jut, a 20. helyre ugrik, ha nyerne Wimbledonban, a 16. lenne. Rybáriková március végén még a 453. volt a WTA-ranglistán, két műtétje után ugyanis alaposan visszazuhant.  Ő az első szlovák női teniszező, aki elődöntőt játszik az angol nyílt teniszbajnokságon, s a második szlovák elődöntős: 1988-ban Miloslav Mečíř jutott el idáig.

Mivel Simona Halep a nyolc között kikapott Konta Johannától, jövő héttől a cseh Karolína Plíšková lesz a világelső. A cseh játékost egyébként éppen Rybáriková búcsúztatta Wimbledonban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?