Rómában zárja a szezont Overdose, a csodaló

Dunaszerdahely |

<p>Mégsem indul a decemberi hongkongi Világkupán Overdose, a magyar csodaló. Mikóczy Zoltán, Overdose dunaszerdahelyi tulajdonosa a ló egészségét és jövőjét fontosabbnak tartja ennél a lehetőségnél, Overdose így a hétvégén Rómában zárja a szezont.</p>

„Mérlegeltük az összes érvet Hongkong mellett és ellen. Végül arra jutottunk, több, nálam a lovakhoz jobban értő szakember tanácsát is meghallgatva, hogy a ló egészségét és jövőjét vesszük figyelembe, így most nem élünk a hongkongi indulás lehetőségével” – mondta Mikóczy Zoltán. A hongkongi sprinten a világ legjobb lovai vesznek részt, ráadásul Overdose összemérhette volna az erejét a francia Marchand d’Orral, a párizsi Prix de l’Abbaye de Longchamp megismételt futamának győztesével (az első futamot, melyen Overdose nyert, rossz rajt miatt érvénytelenítették, s a pár órán belül megrendezett ismételt futamon Overdose már nem indult). A hongkongi verseny előtt azonban karanténba kellett volna vonulnia a lónak, s a hosszan tartó utazás és az időeltolódás is nagyon komoly megrázkódtatást jelentett volna neki.

„Páratlan lehetőség lett volna a hongkongi részvétel, de reméljük, még egy év múlva is aktuális lesz. Most inkább az a fontos a ló jövőjének szempontjából, hogy olyan téli pihenője legyen, ami során még jobban meg tud erősödni, ami után még gyorsabban fog futni, s jövőre az európai csúcssprintversenyeken kiváló formában lesz. Ezalatt az egy év alatt Overdose sokat erősödhet, és akkor jövőre, immár négyéves lóként Hongkong és Dubai is bekerülhet a programjába” – tudtuk meg Mikóczytól.

Overdose azonban idén még elindul egy versenyen, november 16-án vasárnap Rómában áll rajthoz. „Mivel csak nemrég döntöttük el, hogy mégsem utazunk Hongkongba, a ló versenyre volt készítve és formában van. Így nagyon kapóra jött számunkra, hogy Olaszországban beszüntették a sztrájkkészültséget, és a hétvégén már újra lesznek lóversenyek. Arómaisprint a legrangosabb verseny Olaszországban, 80 190 euró összdíjazású, szóval nem valami alacsonyabb szintű viadalról van szó. Mi is nagyon komolyan vesszük, nem szeretnénk, ha a fejünkbe szállna a dicsőség, így becsületesen készülünk. Csütörtökön utazik Rómába a csapat, a péntek és a szombat a regenerációval telik, és vasárnap van a futam” – magyarázta Overdose tulajdonosa.

A 10 versenyéből 10-et megnyerő csodalovat ezúttal is Andreas Suborics lovagolja. „Bár voltak már erre a hétvégére leegyezve lovaglásai, azt mondta, törli a vasárnapra elfogadott felkéréseket, és Rómába utazik. Ennek nagyon örülök, mert Overdose így most is a megszokott lovasával versenyezhet” – mondta Mikóczy.

A római sprinten kétéves és idősebb lovak indulhatnak. Overdose az esélyesek közé tartozik, a tulajdonos azonban nem akarta fő favoritnak nevezni: „A kétéves lovakra 51 kg súlyt raknak, a háromévesekre 61-et, Overdosra pedig még plusz három és felet. Ebben az a veszély rejlik, hogy ha van a mezőnyben egy rendkívül jó kétéves ló, akkor ez a 14,5 kiló kedvezmény már számottevő előny lehet. Az esélyekről így csak óvatosan beszélnék, minden vasárnap, a futamon fog eldőlni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?