Roland Garros: Alex Molčan búcsúzott

Molcan

Alex Molčan nem tudta meglepni Zverevet a Roland Garros 2. fordulójában, más pályákon viszont történtek váratlan dolgok.

A szlovák Alex Molčan tavaly Wimbledonban bejutott a harmadik fordulóba, idén Párizsban a bravúrhoz a 22. helyen kiemelt Alexander Zverevet kellett volna legyőznie. Érdekesség, hogy tavaly Zverev pont ezen a pályán sérült meg súlyosan, amikor a Rafael Nadal elleni elődöntőben kifordult a bokája, és fel kellett adnia a meccset. A német játékos a hosszú kihagyás után azonban Molčan ellen is bizonyította jó formáját, végig sokkal pontosabban és magabiztosabban játszott, és három sima szettben gyözött.

„Egyszerűen nem működött ma semmi. Zverev pontosan játszott, nagyon jól adogatott, mindenbe belement. Kicsit megfagyott állapotomban voltam a meccsen, nem tudtam reagálni a stílusára. Minden szett elején brékelni tudott, ami miatt fokozatosan nőtt a magabiztossága. Nagyon rég játszottam ennyire rosszul sikerült mérkőzést, és bízom benne, hogy jó ideig nem ismétlődik meg hasonlóˮ – értékelt önkritikusan a világranglistán 86. Molčan.

Egyéniben már csak Anna Karolína Schmiedlová van versenyben a szlovákok közül, ő ma az amerikai Kayla Day ellen lép pályára a harmadik fordulóban.

A férfiaknál a 2. forduló legnagyobb meglepetése a 8. kiemelt Jannik Sinner búcsúja volt, őt a ranglistán 79. Denis Altmeier búcsúztatta öt szettben, öt és fél órás küzdelemben. A harmadik fordulóban a hetedikként rangsorolt Andrej Rubljov is elbúcsúzott. A nőknél a tegnapi 3. fordulóban történt hasonló meglepetés, amely során Jessica Pegula búcsúzott el a tornától. A harmadik helyen kiemelt amerikait az az Elise Mertens állította meg, aki a főtáblát Viktória Hrunčáková kiejtésével kezdte. Mertens eddig nem vesztett játszmát a Roland Garroson.

ROLAND GARROS

Érdekesebb eredmények

Férfiak, 2. forduló: Alex Zverev (német, 22.)–Alex Molčan (szlovák) 6:4, 6:2, 6:1; Taylor Fritz (amerikai, 9.)–Arthur Rinderknech (francia) 2:6, 6:4, 6:3, 6:4; Daniel Altmaier (német)–Jannik Sinner (olasz, 8.) 6:7, 7:6, 1:6, 7:6, 7:5.

3. forduló: Karen Hacsanov (orosz, 11.)–Thanasi Kokkinakisz (ausztrál) 6:4, 6:1, 3:6, 7:6; Lorenzo Sonego (olasz)–Andrej Rubljov (orosz, 7.) 5:7, 0:6, 6:3, 7:6, 6:3.

Férfi páros, 1. forduló: Matwe Middelkoop, Andreas Mies (holland, német, 12.)–Fucsovics Márton, Alekszandr Bublik (magyar, kazah) 6:3, 6:1.

Nők, 2. forduló: Cori Gauff (amerikai, 6.)–Julie Grabher (osztrák) 6:2, 6:3; Onsz Dzsabőr (tunéziai, 7.)–Oceane Dodin (francia) 6:2, 6:3; Iga Swiatek (lengyel, 1.)–Clare Liu (amerikai) 6:4, 6:0.

3. forduló: Darja Kaszatkina (orosz, 9.)–Peyton Stearns (amerikai) 6:0, 6:1; Elise Mertens (belga, 28.)–Jessica Pegula (amerikai, 3.) 6:1, 6:3; Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.)–Kamilla Rahimova (orosz) 6:2, 6:2.

Női páros, 1. forduló: Babos Tímea, Anna Danyilina (magyar, kazah)–Monica Niculescu, Ninomija Makoto (román, japán) 6:1, 6:1; Bondár Anna, Greet Minnen (magyar, belga)–Majar Serif, Tamara Zidansek (egyiptomi, szlovén) 7:5, 5:7, 6:4.

2. forduló: Hszü Ji-fan, Jang Csao-hszüan (kínaiak, 11.)–Udvardy Panna, Ysaline Bonaventure (magyar, belga) 4:6, 7:6, 7:6; Gabriela Dabrowski, Luisa Stefani (kanadai, brazil, 8.)–Gálfi Dalma, Katarzyna Piter (magyar, lengyel) 4:6, 6:2, 7:5.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?