<p>A londoni játékokon 10 kilométeren olimpiai bajnok Risztov Éva diadalmaskodott ötezer méteren vasárnap az első maratonúszó medencés országos bajnokságon Debrecenben, ahol a felnőttek számára még háromezer méteren rendeztek versenyeket.</p>
Risztov Éva nyerte az első maratonúszó ob-t Debrecenben
Debrecen |
A hazai uszodában győztes - merthogy debreceni színeket képviselő - Risztov a magyar utánpótlás egyik legígéretesebb képviselőjét, a szegedi Olasz Annát bő négy másodperccel megelőzve végzett az élen a "félolimpiai" számban, amely nem része az ötkarikás programnak, az olimpián hosszútávúszásban csupán 10 kilométeren vetélkednek a világ legjobbjai."Rendkívül jó kezdeményezésnek ítélem a medencés maratonúszó országos bajnokságot, amely az első volt a maga nemében, s egyértelmű, hogy a Magyar Úszó Szövetség kebelében e versenyformának folytatása következik" - összegzett az ob-t a helyszínen megtekintő Kiss László szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére."Márcsak azért is - tette hozzá Szabó Tünde MÚSZ-főtitkár -, mert a FINA, a nemzetközi szövetség előírása szerint csak a nemzeti szövetséghez tartozhat a nyíltvízi úszás, amelynek szakágát már tavaly, a londoni olimpia előtt létrehoztuk a MÚSZ keretein belül."A főtitkár hozzáfűzte, hogy más szervezet nem láthatja el a szakági feladatokat, s a helyzet ebből a szempontból is letisztult, vége van a korábbi "kettős hatalomnak"."A hivatalos bírósági határozat van már csak hátra, amúgy a Magyar Hosszútávúszó Szövetség megszűnt, miután a közgyűlése december 17-én feloszlatta magát" - mondta.A vasárnapi országos bajnokságra 18 hazai egyesület színeiben 38 női és 47 férfi úszó nevezett. A felnőttkategóriák győztesei:5000 méter női gyors: Risztov Éva (DSC-SI) 58:59,73 p5000 méter férfi gyors: Gyurta Gergely (UTE) 54:27,19 p3000 méter férfi gyors: Pocsai Balázs (DSC-SI) 36:59,04 p
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.