Rio - Hosszú és Jakabos is elődöntős 200 méter vegyesen

Rio de Janeiro |

<div>Hosszú Katinka olimpiai csúccsal, a legjobb idővel jutott elődöntőbe 200 méter vegyesen, Jakabos Zsuzsanna a kilencedik idővel elődöntős.</div><div>&nbsp;</div>

A szám kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnoka kétséget sem hagyott afelől, hogy mindenkinél gyorsabb, nagy fölénnyel, 2:07.45 perces olimpiai rekorddal nyerte meg a futamát. Jakabos 2:11.69 perccel harmadikként csapott célba.

„Ez most sokkal jobb volt, mint az első nap során, valahogy így kellett volna négyszázon is. Megpróbálok este még jobbat úszni. Remélem, hogy tudok javítani ezen az időn, mert szükséges lesz” – értékelt Jakabos.

A Vasas 27 éves világklasszisa, Hosszú viszont a vegyes zónában azt mondta az újságíróknak, hogy az esti duplázás miatt - mivel a 100 méter hát döntőjében is érdekelt lesz - nem nyilatkozik, ugyanis szüksége van a pihenőre.

A szám elődöntőjét Hosszú és Jakabos részvételével kedden hajnali 4.35-től rendezik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?