<div>A 75 kilós Harcsa Zoltán nyolcaddöntőbe jutott a riói olimpia ökölvívótornáján.</div><div> </div>
Rio – Harcsa nyolcaddöntős az ökölvívótornán
Rio de Janeiro |
A Vasas 23 éves versenyzője, aki Londonban a pontszerző ötödik helyen végzett, a három bíró közül kettőnél megnyerte a türkmén Arslambek Achilov elleni mérkőzését, egynél elvesztette, azaz megosztott pontozással lépett tovább. „Szoros meccset vívott Zoli. Az első menet rendben volt, de a másodikban volt egy törés a bunyójában, a meccs végére azonban szépen összeszedte magát még úgy is, hogy idegileg egy kicsit elfáradt” – nyilatkozta Kovács László szövetségi kapitány. „Kezdésnek nem volt rossz, az viszont egyértelmű, hogy a pénteki folytatásban a kubai ellen ez kevés lesz. Ki kell javítanunk egy-két dolgot, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy akkor már jobban fog bokszolni. Készülünk, dolgozunk tovább.”Harcsára a 16 között a kubai világbajnok, a súlycsoport első kiemeltje, Arslen Lopez vár, akivel pénteken küzd.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.