Rasovszky Kristóf nem fejezte be, Betlehem Dávid ötödik 10 kilométeren

BetlehemDávid0629

A nagy esélyesként számon tartott Rasovszky Kristóf a táv felénél feladta a versenyt, míg a fiatal Betlehem Dávid az utolsó körig az élmezőnnyel együtt haladt és végül az 5. helyen ért célba a vizes világbajnokság férfi nyíltvízi úszóknak kiírt 10 kilométeres versenyszámában a Lupa-tavon.

A magyar versenyzők a verseny elejétől igyekeztek a mezőny elején úszni, hol Rasovszky, hol Betlehem haladt előrébb. Körülbelül a táv felénél Betlehem a 7., Rasovszky a 17. helyen állt, amikor utóbbi jelezte a kísérőhajónak, hogy nem folytatja tovább a versenyt. Gellért Gábor, a nyíltvízi úszók szövetségi kapitánya nem sokkal később elmondta, hogy a magyar versenyzőt megrúgták, ami után nehezen kapott levegőt, így nem folytatta a versenyt. Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok úszót az orvosi szobába kísérték az eset után.

Betlehem Dávid lendületét ez nem törte meg, aki csak az utolsó körben maradt le az élen úszó négyestől és végül az ötödik helyen csapott a célba.

„Jól éreztem magam a vízben, igaz az elején kicsit olyan volt, mintha lementünk volna pancsikolni Hévízre. Nem volt túl nagy az iram és nagyon meleg volt a víz. A frissítésekre nagyon oda kellett figyelni. Sokat kellett innom, még ha az egyenes részen sok vissza is jött, de muszáj volt utántölteni, mert nagyon meleg volt. Taktikailag elég jó verseny volt, az elején tudtam úszni az első sorban a legjobbakkal. Reméltem, hogy ezt kibírom. Az utolsó körben kisebb verekedésbe kerültem és nem tudtam lereagálni egy szökést. Sajnálom, mert úgy éreztem volt még bennem a végén, a legjobb négyben ott tudtam volna lenni. De nem búslakodom, mert nem értek utol, akiket ott lehagytam. Jó versenyzés volt – mondta Betlehem, akinél rákérdeztünk, mi hiányzik ahhoz, hogy ilyen fiatalon le tudja reagálni a szökéseket és a váratlan szituációkat. – Szerintem figyelemhiány volt. Mellettem volt Mihajlo Romancsuk, az ukrán versenyző, aki harmadik lett öt kilométeren és egy német srác. Ők próbáltak beszorítani, de mikor láttam, hogy Romancsuk kimegy a szélére, mintha elengedett volna, hogy megnézze én tudok-e menni, egyből, fordultam, mentem, mint az állat, de mire felnéztem már késő volt. Volt 4-5 méter hátrányom, ami a végén csak nőtt” – zárta a 18 éves úszó.

A világbajnoki címet az olasz Gregorio Paltinieri szerezte meg honfitársa, Domenico Acerenza és a német Florien Wellbrock előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?