Rasovszky Kristóf: most vagyok a csúcson

Rasovszky Kristóf

Nem akart magára nagy terhet tenni, ezért nem a győzelemben, hanem csak a dobogóban gondolkodott Rasovszky Kristóf, aki pénteken megnyerte a nyílt vízi úszók versenyét a párizsi olimpián.

„Tudtuk, hogy mi vár ránk, keményen dolgoztunk, nagyon sokat készültünk arra, mi lesz a Szajnában, a Dunában és a medencében egyaránt, ez pedig kifizetődött” – nyilatkozta a újdonsült olimpiai bajnok, aki medencében három számban is indulhatott volna – ahol társai, a pénteken  bronzérmes Betlehem Dávid, valamint Sárkány Zalán is fantasztikus egyéni csúcsokat úszott –, végül kizárólag a 10 kilométeres nyílt vízi versenyre koncentrált, ami elmondása szerint jó döntésnek bizonyult.

„Az elmúlt egy év rengeteg tapasztalatot adott, mivel kellene majd próbálkoznom az olimpián. Dohában nagyon sokat vezettem, ami kifizetődött, a belgrádi Európa-bajnokságon meg feladtuk a vezető pozíciót, hagytuk, hogy a többiek menjenek elöl, ez inkább Gregorio Paltrinierinek kedvezett. Ezért úgy voltam vele, hogy amennyit csak lehet, most vezessek én és fárasszam a többieket” – mondta a taktikával kapcsolatban a 27 éves klasszis, aki az év elején Dohában is megnyerte a „királyszámot”.

Rasovszky a hajrával kapcsolatban elárulta, abban biztos volt, hogy ha az utolsó kanyart elsőként veszi be, akkor már nem tudja megelőzni német riválisa, ugyanakkor azt nem érzékelte, hogy a címvédő Florian Wellbrock vagy Oliver Klemet úszik mögötte.

Kapcsolódó cikkünk

„Tudtam, hogy ha a falhoz én érek ki elsőnek, akkor onnantól nagyon nehéz dolga lesz, bárki is legyen az, hiszen a fal melletti pozíciót nem fogom feladni, ha kell, meg is nyalom. Belül a sodrás ellen úszva gyakorlatilag nem is lehetett előzni” – idézte fel.

Hozzátette: úgy tűnt, hogy a riválisok nem igazán mérték fel jól előzetesen a helyzetet, hiszen a külső íven próbáltak úszni.

„Laci bácsi (Szokolai László) és a Duna tökéletesen felkészített minket, tudtuk, hogy mit kell csinálni” – jelentette ki az újdonsült olimpiai bajnok.

„Most vagyok a csúcson, ott van az olimpiai arany a nyakamban. Az elmúlt fél évben próbáltam úgy készülni, hogy nem ez a cél, hanem csak hogy ott legyek a dobogón és ne nyomjon agyon a teher. Egy újabb érem is nagy teljesítmény lett volna, ebben a tekintetben is tökéletesen sikerült a felkészülés” – mondta a Tokióban ezüstérmes Rasovszky.

Az MTI kérdésére elárulta, a következő néhány hetet egészen biztosan úszás nélkül, rengeteg pihenéssel tölti majd. Karrierjével kapcsolatban azt mondta, nem tervezi a visszavonulást:

„Azt szokták mondani, hogy a csúcson kéne abbahagyni, de lehet, hogy még a következő két-három évben is a csúcson leszek” – fogalmazott.

Az olimpiai bajnok úszó elárulta, felesége, Kata hisz a számmisztikában, és amikor meglátta a 19-es rajtszámot, nagyon megörült, ugyanis ez a győzelem és a siker száma.

Rasovszky napra pontosan 12 évvel Risztov Éva londoni győzelmét követően a nyílt vízi szakág második aranyát nyerte, s ez a magyar úszósport 32. olimpiai elsősége.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?