Rajt előtti hangulatban a komáromi KFC

KFC.Tvrdosovce

Hetedik II. ligás évadját kezdi meg szombaton Homonnán a komáromi KFC. Az előző évadban a komáromi lila-fehérek történelmi sikert értek el, bronzéremnek örülhetett Radványi Miklós vezetőedző legénysége.

A most kezdődő idényben a Duna-partiaknál szinte minden megváltozik a 2017-ben történt feljutáshoz képest. A sikeres hat év után május közepén megkezdődött a várva várt sportkomplexum építése. A beruházást kivitelező társaság, amelyről áprilisban lapunkban már részletesebb hírt adtunk, a kivitelezési szerződésben megegyezett időben nagy lendülettel megkezdte a munkálatokat. A rekkenő hőségben is folyamatosan dolgoznak a régi lelátó (és szálloda) épületén, valamint a volt futballpálya és környékének teljes átépítésén. „Megkönnyebbülve mondom, hogy a hosszú, nehézkes és bonyodalmas kezdés után végre elkezdtük a tervezett építkezést. A munkálatok két hónap eltelte után az ütemterv szerint zajlanak, ami reményt ad arra, hogy a tervezett 15 hónap alatt be is fejezik őket. A klubvezetés minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy a beruházás a tervezett időben, a várt minőségben valósuljon meg. Csapatunk a teljes évadban Vágsellyén fogja játszani hazai mérkőzéseit, ahova az érdeklődés szerint busszal biztosítjuk szurkolóink utazását” –  vélekedett a jelenről és a jövőről a KFC elnöke, Baráth György.

Egyben a csapat

A komáromiak vezetőedzője, Radványi Miklós szerint benne van a csapatban, hogy a klub 123 éves történelmének legjobb szezonját is felülmúlják. „A fejlődés lehetősége benne van a fiúkban, de ezt a mérkőzéseken kell bizonyítani. Ahhoz le kell játszani néhány bajnoki mérkőzést, hogy az erőviszonyokat reálisan tudjuk értékelni, vannak újoncok és a többi csapatban is voltak erősítések. Az akarat és a jobb eredmény elérésének a vágya benne van a csapatban. A jelentősebb változások ellenére a csapat gerince megmaradt, és a távozottak helyett olyan játékosok igazoltak hozzánk, akik a felkészülési tapasztalatok alapján erősítést jelentenek” – mondta lapunknak a szakember.

A lila-fehérek, igaz élvonalbeli csapatokkal nem találkoztak, de nyolc felkészülési mérkőzésen veretlenül, 24:6-os gólkülönbséggel zártak. A szakvezetés szerint sikerült teljesíteni a kitűzött célokat, a játékosok motiváltak, bizonyítani akarnak. „Az ellenfeleket tisztelni és becsülni kell, minden a mérkőzéseken dől el. Én a játékosaimtól azt várom, hogy a képességeik szintjén futballozzanak minden meccsen, s ha kikapunk, akkor azért volt, mert az ellenfél jobb volt mint. Viszont ha egy mód van rá, akkor mindig győzni akarunk. A 2023/24-es szezon felkészüléséről annyit szeretnék még elmondani, hogy nehéz feltételek mellett, becsületesen és célratörően végeztük el a feladatunkat. A szakvezetés, a játékosaink és a mindig szorgalmas háttérszemélyzet mindent megtett azért, hogy jól felkészüljünk a szokottnál sokkal bonyodalmasabb bajnokságra” – zárta beszélgetésünket Radványi.

Mindenki bizakodik

A csapatkapitány, Martin Šimko szerint is jó állapotban készülnek a rajtra: „A bajnokságra jól felkészültünk. Jó munka után nőtt az önbizalmunk, jó a hangulat a csapatban. Mindenki akar és nagyon motivált. Jómagam is szeretném bizonyítani, hogy feljődtem Komáromban. A játostársaimmal arra törekszünk a bajnokságban, hogy kiadjuk magunkból a maximumot.”

„A 2017-es feljutás óta dolgozok a csapattal, amely változott, de fejlődött is. Azt mondhatom, hogy a most felálló csapat az eddigi legjobb a II. ligában. Nagyon szeretnénk, ha ezt sikerülne bizonyítani a 2023/24-es évadban” – bizakodott a szezonkezdet előtt Cséplő Gyula csapatvezető.

Érdekes

A komáromiak felkészülése

Érkezett: Puska (Vasas), Voleský (Košice), Dlubáč (Podbrezová), Bögi (Šamorín), Cagáň (Nové Zámky), Eckl (Újpest), Magda (Košice), Szetei (Veľké Ludince), Jurina (Námestovo), Rumanský (Oravské Veselé)

Távozott: Druga (Trevišov), Mészáros (BVSC), Kalmár (Puskás Akadémia II.), Štepanovský (FCZ Brno B), Szőcs (Halbturn), Šurnovský (Petržalka), Chorvát (Rabenstein), Matič (Hurbanovo)

Vezetőedző: Radványi Miklós

Felkészülési mérkőzések:

Vasas–KFC 1:1
Csákvár–KFC 1:3
Galanta–KFC 0:3
Puskás Akadémia II.–KFC 0:0
Mosonmagyaróvár–KFC 2:3
Ferencváros II.–KFC 0:4
Tvrdošovce–KFC 2:6
Újpest FC–KFC 0:4

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?