Radványi: Új játékosaink motiváltabbak, mint a távozók voltak

KFC
Komárom |

A komáromi KFC labdarúgócsapata hét forduló után pontveszteség nélkül áll a tabella élén a II. fociligában. A csapat teljesítményéről és a folytatásról Radványi Miklós vezetőedzővel beszélgettünk.

Lassan az őszi szezon felénél járunk, és eddig pontot sem vesztett a KFC. Minek köszönhető ez?

Ez a hosszan tartó, becsületes, céltudatos és intenzív munka eredménye. Kialakult egy rendszer, amelyet minden játékosom megismert, s ha kis lépésekkel is, de mindig haladtunk előbbre. Most is fejlődünk. Elég sokan elmentek ugyan a KFC-ből az előző szezon végén, főleg olyanok, akik talán nem voltak már eléggé motiváltak. Viszont akik jöttek, motiváltabbak a távozóknál.

Ön 2017 óta az ötödik edző a KFC-nél, viszont ennyi ideig még senki sem vezette a csapatot. Teljesülnek az elképzelései?

Az edzők általában nem elégedettek az elért eredménnyel, de úgy érzem, hogy amiben a szerződés aláírásakor megegyeztünk a klub vezetőségével, azt mindkét oldalon teljesítjük. Ha nem így lenne, akkor nem hosszabbítottuk volna meg a megállapodást. A kérdésére tehát az a válaszom, hogy igen, teljesülnek. Az elejétől fogva meggyőződésem, hogy a vezetőség bízik bennem, én pedig igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni a KFC sikeréért.

Az őszi szezonban szokatlan körülmények között, hazai mérkőzéseit Vágsellyén játszva szerepel a komáromi gárda, mégis az eddigi legjobb teljesítményét most nyújtja a csapat. Mivel magyarázható ez?

Nagyon örülök annak, hogy elkaptuk a rajtot, ez motiválja a csapatot és a szakvezetést is. Valóban minden teljesen másképp történik ahhoz képest, amit megszoktunk. Mindenki igyekszik elfogadni azt, ami van. A felkészülést, a bonyolultabb edzéseket, a bajnoki meccsek helyszínét. Igazodunk az adott feltételekhez, adaptálódunk. Más választásunk nincs.

A KFC-ben sok érkező volt a nyáron. Elégedett a rendelkezésére álló játékoskerettel?

Teljes mértékben. A kezdőtizenegybe egyelőre csak a tehetséges új kapusunk, Filip Glubáč és a támadó Patrik Voleský került be, de vannak további tehetséges fiatalok, akik dolgoznak és harcolnak azért, hogy minél több időt tölthessenek a pályán a bajnokikon. Ilyen például Timotej Cagáň, Samuel Magda vagy Puska Péter.

Hét győztes meccs után már megfordult a fejében az élvonalba jutás?

Erről nagyon korai bármit is mondani. A kezdeti sikeres sorozatnak örülünk, a fiúk is motiváltak. A helyzet biztató, de sok munka vár még ránk addig, hogy ezzel valóban foglalkozhassunk.

Természetesen messze még a vége, de pillanatnyilag kiket tart a legnagyobb vetélytársaknak a bajnokságban?

Az eddig tapasztaltak alapján éremesélyesnek tartom a Prešov, a Liptovský Mikuláš és a Púchov csapatát.

Szívesen vezetné az élvonalban is a komáromi csapatot?

Szerintem minden edző vágya az, hogy csapata magasabbra szintre kerüljön. A KFC már többször bizonyította, hogy képes legyőzni I. ligás csapatokat is. Ha sikerülne a feljutás és élvezném a vezetőség bizalmát, nem utasítanám el a lehetőséget. De már az előző válaszaimban mondtam, hogy addig még sokat kell dolgozni, és alázattal viszonyulni a jó foci minden feltételéhez.

Ideiglenes otthonukban Vágsellyén szerepelnek. Elégedettek az onnan kapott segítséggel?

Maximálisan. Otthon érezzük magunkat, és a klubvezetéssel együtt hálásak vagyunk Vágsellyének a baráti segítségért.

A komáromi stadion felújítása nagy léptekben halad előre. A csapat is érez motivációt ennek kapcsán?

Mindenképpen igen, ahogy mindnyájan, akik érintettek vagyunk a KFC szereplésében. A fiúk fejében is biztosan megfordult, hogy jó lenne már ezen a modern pályán játszani. A szemünk előtt zajlik az építkezés, és látjuk a nagy teljesítményt, amelyet a legnagyobb hőségben is véghez visznek a kivitelezők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?