Sport

Premier League – Jövő csütörtökön lesz az elmaradt MU-Liverpool mérkőzés

Jövő csütörtökön rendezik meg az angol labdarúgó Premier League-ben a Manchester United–Liverpool mérkőzést, amelyet vasárnap szurkolói rendbontás miatt elhalasztottak.
MTI

2021. május 5. 20:00

Manchester United
- TASR/AP-felvétel

A liga szerdai tájékoztatásában nem jelezte a meccs pontos kezdési idejét.

Múlt vasárnap a két együttes rangadója előtt a hazai hívek már délben gyülekezni kezdtek az Old Trafford környékén, és transzparenseket kihúzva, illetve görögtüzeket gyújtva tiltakoztak a klubtulajdonos Glazer család ellen, amely 2005 óta irányítja az egyesületet. A drukkerek régóta elégedetlenek az amerikai tulajdonosokkal, és a nemrég hamvába holt Európai Szuperliga – amelyhez az MU is csatlakozott – számukra csak olaj volt a tűzre.

A tervezett 17.30 órás kezdés előtt egy órával mintegy ezer szurkoló egy alagúton át – néhány fémkordont félredobva – bejutott a pályára, és fáklyákat gyújtott. A biztonsági személyzet tehetetlennek bizonyult a rohammal szemben, de nem sokkal később néhány drukker önszántából távozott a stadionból. Mintegy 200 szurkoló a hazai csapatnak a meccs előtt otthont adó Lowry Hotelnél tüntetett.

A házigazdák eleinte azt közölték, hogy csúszik a kezdés, majd az MU bejelentette, hogy biztonsági okokból elmarad a találkozó.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
tüntetés

Eldurvult a tüntetés a parlament előtt, Kollár a rendőröket hibáztatja

Sidó H. Zoltán

VIDEÓ: Beoltott hívőket vár Ferenc pápa, buborékba zárt olimpia

nyaralás illusztráció

A 8 leggyakoribb betegség, ami nyaraláskor előfordul

b

Galéria: Leszokna a dohányzásról, csak nem tudja, hogyan kezdjen neki? Nézzük, mi segített a sztároknak!

medve

Napokig terrorban tartott egy medve egy férfit Alaszkában

olimpia

A 20 milliárd dolláros olimpia – Tokió számokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.