Prágai tenisztorna - Szávay döntős

Prága |

<p>A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes szombaton két játszmában legyőzte a cseh Lucie Hradeckát, és bejutott a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztorna vasárnapi döntőjébe.</p>

Az összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 20 percig tartott.
A mérkőzésen Szávay és riválisa is küszködött a szervajátékával, Hradeckának az első játszmában egyszer sem sikerült hoznia a sajátját, így a magáét "csak" kétszer elvesztő magyar 6:2-re hozta a szettet.
A folytatásban a múlt héten Budapesten győztes Szávay gyorsan meglépett 3:0-ra, ám később ismét bizonytalankodott, így 3:2-re feljött a hazai játékos. Ezek után megint a másik szerváiból éltek a játékosok: előbb a magyar vette el Hradeckáét, majd fordítva, ám mivel így mindig Szávay került két játékos előnybe, 5:4-es vezetésénél a cseh újabb hibája a mérkőzés végét jelentette.
Szávay Ágnes ezzel sorozatban kilencedik mérkőzését nyerte meg, s egy héten belül második WTA-fináléjára készülhet, melyben a szintén cseh Barbora Zahlavova-Strycova lesz az ellenfele.
"Nagyon boldog vagyok, hogy egyesben és párosban is döntős lehetek. - nyilatkozta sikere után a 21 éves magyar teniszező. - Riválisom a második szettben egy kissé feljavult, én is többet rontottam, de sikerült átvészelnem ezt a helyzetet és nyertem. A gyomrom szerencsére sokkal jobban van és a lábsérülésem sem rosszabbodott. A párosmeccs remek levezető volt, egy sor nyerő ütést sikerült ütnöm, jól ment a játék, azt is mondhatnám: szárnyaltam. Holnap Zahlavova következik, ez lesz az első meccsünk."
Eredmény, elődöntő:
-------------------
egyes:
SZÁVAY (7.)-Hradecká (cseh) 6:2, 6:4
Zahlavová-Strycova (cseh, 8.)-Schnyder (svájci) 6:2, 6:0
páros:
Szávay, Niculescu (magyar, román, 3.)-Dzshalevics, Pucsek (fehérorosz) 6:2, 6:3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?