Prágai maratonon futottak az abaújszinaiak

abauj

Kiváló teljesítményt nyújtva emlékezhet vissza az Abaújszinai Atlétikai Kör két női tagja, Ovčariková Anna és Hudák Erzsébet életük első maratonjára.

A 26. Volkswagen Maraton Praha elnevezésű futóversenyen több mint 7 ezrer versenyző vállalkozott a 42 195 méteres táv megtételére. A történelmi belvárosból (Óváros tér) elrajtoló nemzetközi társaság a Moldva folyó mentén haladva rótta a kilométereket és végül ugyanoda tért vissza.

Az említettek szerint nagyon kellet vigyázni az eléjük táruló csodálatos panoráma veszélyeire, mert ha csak azt figyelték volna, nem tudnak lépést tartani a többiekkel, s koncentrálni is kevésbé. Mint utóbb kiderült, jól döntöttek. Ovčariková Anna 3:57:20-as időeredménnyel összesítésben az 1610. helyet szerezte meg, viszont a nők mezőnyében 167. lett, kategóriájában, 50 év felett 15.-ként jegyezték, ami remek teljesítmény első maratoni futóversenyén.

„Így első nekifutásra ez nem is rossz, ennyi kiváló híresség között. A 30. km körül éreztem fáradtságot, akkor jött a krízis. De hála Istennek sikerült túltennem magam rajta, és sikerült célba érnem, a helyezésem pedig önmagáért beszél” – jelentette ki Ovčariková.

Hudák Erzsébet a 3763. helyen ért célba, 4:56:16-os időeredménnyel. A nők között 691. lett. Ugyanebben a kategóriában 87.-nek könyvelhették el nevét a krónikában. „Izomfájdalmaim voltak verseny közben, azonban sikerült túltennem magam rajta. Nagyon örülök, hogy sikerült célba érnem, s hogy nem adtam fel. Igazán elégedett vagyok, és szép emlékekkel távoztam ebből a gyönyörű városból” – nyilatkozta az Új Szónak Hudák.

Elmondásuk szerint példaképük Ficzere Bertalan (jelenleg az Abaújszinai Atlétikai Kör vezetőségének tagja), aki 1980-ban elsőként futotta le a település szülöttjeként a Kassa–Abaújszina–Kassa Nemzetközi Békemaratont. Ez ösztönözte őket arra, hogy első abaújszinai nőkként ugyanezt végrehajtsák. A sikeren felbuzdulva újabb maratoni táv lefutására készülnek, a tervek szerint még ebben az évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?