Pogba hozzászokott a kritikához

Pogba

Paul Pogbát, a Manchester United futballistáját már nem zavarja a kritika, mert mint mondta, már hozzászokott.

"Nem az vagyok, aki folyamatosan nézi a Sky Sports híreit. Ha ismered a futballt, nincs szükséged arra, hogy valaki megmondja neked, mi történik éppen" - mondta a 27 éves középpályás. "Ha beszélni akarnak, beszélhetnek, ez a dolguk. Már hozzászoktam, nem zavar".

A francia válogatottal világbajnok játékos egyik legnagyobb kritikusa Graeme Souness, a Liverpool korábbi csapatkapitánya, aki többek között önzőnek nevezte, illetve meglátása szerint könnyű ellene játszani.

"Azt hallottam, nagyszerű játékos volt. Ismerem az arcát, de nem hallottam a nevét" - mondta háromszoros BEK-győztes kritikusáról Pogba, aki elárulta, néz meccseket a televízióban, de az azokat követő elemzéseket már nem hallgatja meg.

Pogba 2016-ban szerződött jelenlegi klubjához a Juventustól, ebben az idényben mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára bokasérülése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?