Platini igaza

Michel Platini nyilatkozta a L’Equipe-nek, hogy egy futballválogatott játékstílusa egyben az adott ország kultúrájának és az emberek életérzésének lenyomata is. A németek precízek a pályán, a brazilok táncos léptűek, az olaszok bohémek és temperamentumosak, a franciáknál mindig akad egy-két kimagasló karmester, az angolok bulldogként küzdenek, az oroszok mosolytalanok és így tovább. De vajon mi mondható el a magyarokról?

Sok jó nem. Sőt. Ha azt vesszük, hogy 1986 óta tétmeccsen csupán egyetlenegy erős, nemzetközileg is jegyzett ellenfelet tudott legyőzni a válogatott (1995-ben Svédországot 1:0-ra – Halmai Gábor, áldassék a neved!), akkor nem csodálkozhatunk azon, hogy a vesztesek közé sorol bennünket a világ. Vagy ez azért túlzás? Sértődött hangok válaszolnak: futballnemzet vagyunk! Igen, csak éppen súlyos traumákkal terhelt, neuraszténiás futballnemzet, amely kínok között szenvedte végig az utóbbi húsz év selejtezőit, és a kudarcokra egyetlen ellenszert talált: az önámítást. Legújabban az Eb-sorsolás kapcsán. Törökország, Görögország, Norvégia, Bosznia-Hercegovina, Moldova és Málta lesz az ellenfél, és máris mindenki továbbjutást jósol.

Csak az a baj, hogy már 20 éve így vagyunk ezzel: így voltunk 1988-ban is, amikor oda-vissza ikszeltünk Máltával (Carmel Bussuttill három gólt lőtt, mi pedig szégyelltük magunkat, és úgy tettünk, hogy ez csak játék), vagy 1997-ben, amikor a jugoszlávok elleni pótselejtező után már bántuk, hogy ilyen kegyes volt hozzánk a sors, mert az Üllői úti 1:7-től még az is jobb lett volna, ha elfeledve meglapulunk a csoport 4. helyén, mint azóta minden alkalommal.

De sebaj. Majd most megverjük a vb-bronzérmes törököket, az Eb-címvédő görögöket, a masszív norvégokat, és persze a bosnyákokat is, akikkel legutóbb még a spanyolok sem bírtak. (Hogy kicsoda? Salihamidzsics? Barbarez? Hát ezek is futballisták?)

Ne törődjünk a realitással. Elvégre futballnemzet vagyunk. Tudathasadásos futballnemzet. (gj)