Pisztolygolyókat kapott

Eindhoven. Hat héttel a döbbenetes eset után Guus Hiddink, a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezetőedzője részletekkel is szolgált halálos fenyegetéséről.

Eindhoven. Hat héttel a döbbenetes eset után Guus Hiddink, a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezetőedzője részletekkel is szolgált halálos fenyegetéséről. A világhírű szakember két pisztolygolyóval együtt a következő üzenetet kapta: „Agyonlövünk, ha az Eindhovennel is olyan sikeres leszel, mint a dél-koreai válogatottal.“

Hiddink feljelentést tett, de nem tudja, hogy a levélküldők komolyan gondolják-e szándékukat. Hozzátette: sokkolta a fenyegetés, ezért felmerült benne, hogy azonnal visszavonul és Madridba költözik.

A vb-negyedik dél-koreaiak egykori szakvezetője harmadik az életveszélyesen megfenyegetett holland futballedzők sorában. Augusztus elején Bert van Marwijk, az UEFA Kupa-győztes Feyenoord mestere több vészjósló üzenet mellett pisztolygolyókat is kapott borítékban, ezért családjával együtt védelem alá helyezték. Májusban az 1988-as Európa-bajnok Frank Rijkaard kapott hasonló levelet Hollandiában, s a Sparta Rotterdam kiesése után lemondott vezetőedzői posztjáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?