Rimaszombat. Nagy volt az ünneplés kedden este Rimaszombatban, hiszen a gömöri futballisták öt év után újra felkerültek az 1. ligába. Peter Zelenský védencei a 14. fordulóban léptek először a tabella élére, s vezető helyüket már nem is engedték ki a kezükből.
Piszár: „Csodálatos, leírhatatlan érzés!”
„Pontért mentünk Homonnára, s ezt teljesítettük is. Nagyon meg vagyok elégedve a csapat játékával, bár gól nem esett, jó színvonalú mérkőzést láthattunk”– értékelte a találkozót Peter Zelenský, a rimaszombatiak edzője. „Kihasználtuk az első meccslabdánkat, és most már teljesen nyugodtan készülhetünk a hátralévő összecsapásokra” – tette hozzá a tréner, aki elárulta, nagy volt a vígság az autóbuszban úton hazafelé. Az ünneplés a rimaszombati stadionban még sokáig folytatódott...
Németh Krisztián, a hátvédsor biztos pontja, sérülése miatt több találkozót csak a lelátóról figyelt. A csapat örömében azonban ő is osztozott: „Mindenki nagyon boldog, meg lett koronázva az egész évi igyekezetünk. Sok energiát fektettünk a cél elérésébe, és végül sikerült.”
Hasonlóan lelkesen nyilatkozott a gólvágó Piszár József is: „Csodálatos, leírhatatlan érzés! Nyolc évvel ezelőtt már átéltem a feljutás örömét a rimaszombatiakkal, de most talán még boldogabb vagyok, mint akkor. Idén ugyanis jóval erősebb ellenfeleink voltak.”
A gömöriek színvonalas mezőnyben vívták ki a feljutást, hiszen elsőligás álmokkal vágott neki a szezonnak a Prešov, a Ličartovce és a Podbrezová is. Zelenský szerint a bajnoki cím sorsa a licsérdiek elleni rangadón dőlt el: „Ha akkor a kelet-szlovákiai csapat nyer, négy pontra csökkent volna az előnyünk. Az a meccs volt a bajnokság kulcsmozzanata.” Németh Krisztián úgy látja, minden találkozó nagy jelentőséggel bírt: „Gondolkoztam rajta, hogy ki is volt a legkeményebb ellenfelünk, de nem tudnék csak egy csapatot mondani. Szerencsére minden üldözőnket fokozatosan leráztuk, s mindvégig kézben tartottuk a helyzetet.”
Piszárékra az első ligában új kihívások várnak. Az élvonalbeli célokról talán még korai beszélni, egy viszont biztos, a gömöriek reményei szerint nem csupán egy évig lesznek első ligás mérkőzések Rimaszombatban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.