Petra Vlhová
Petra Vlhová bravúros menettel aranyérmes műlesiklásban
Petra Vlhová bravúros második futamával megnyerte a női műlesiklók versenyét a pekingi téli olimpián, ezzel Szlovákia első alpesi ötkarikás érmét szerezte meg.
Előzetesen a papírforma azt ígérte, hogy a szakági világkupában már győztes Vlhová és az amerikai szupersztár, a kétszeres ötkarikás aranyérmes Mikaela Shiffrin különcsatáját hozza majd a szlalomverseny, ám az első futamban utóbbi kiesett, előbbi pedig rengeteg hibával síelt, így csak a nyolcadik időt érte el.
A szlovák klasszisnak nem is a helyezés miatt lehetett oka az aggodalomra, hanem azért, mert az első német Lena Dürr 72 századdal volt előtte, de még a harmadik - óriás-műlesiklásban hétfőn győztes - svéd Sara Hector is hat tizeddel előzte meg. Abban viszont bízhatott, hogy a második futam pályáját svájci edzője tűzhette, s ő ezt ki is használta, különösen a lejtő második, nehezebb részén ment remekül és átvette a vezetést, az utána következők pedig nem tudták megelőzni.
Vlhovához a közvetlenül utána csúszó, az első körben hetedik Katharina Liensberger tudott a legközelebb férkőzni. A világbajnoki címvédő osztrák ugyanis csak nyolc századdal kapott ki tőle. A bronzérmet a négy éve Phjongcshangban ebben a számban harmadik svájci Wendy Holdener szerezte meg, aki az első kör után ötödik volt.
A második csúszást jó helyzetből váró hármas közül Hector bátran síelt, vezetett, ám kiesett, a második svájci Michelle Gisin túl óvatosan síelt, ezért nagyon visszaesett, míg Dürr azért szorult vissza a negyedik helyre, mert a pálya alsó szakaszán hibázott.
Az első futamot a 88 fős mezőnyben a 44. helyen zárta a 19 éves Tóth Zita, aki a másodikban is szépen sízett, így végül összesítésben - Vlhovától közel 11 másodperccel elmaradva - a 40. pozícióban fejezte be szereplését. Az izraeli színekben szereplő Szőllősi Noa közvetlenül Tóth mögött a 41. lett.
Eredmények:
Alpesi sí, női műlesiklás, olimpia bajnok:
------------------------------------------
Petra Vlhová (Szlovákia) 1:44.98 perc (1. futam: 52.89 másodperc/2. futam: 52.09 mp)
2. Katharina Liensberger (Ausztria) 1:45.06 (52.83/52.23)
3. Wendy Holdener (Svájc) 1:45.10 (52.65/52.45)
...40. Tóth Zita 1:55.86 (57.97/57.89)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.