Dunaszerdahely. A II. labdarúgóliga szombati nyitófordulójában a nyári napokban igencsak átalakult hazaiak 1:0-ra legyőzték mátyusföldi ellenfelüket. Soraikban híre-hamva sem volt a perzsa légiósoknak, holott tavasszal éppen hozzájuk szabták a DAC-taktikát.
Perzsák nélkül a DAC
A vendéglátók az első félidőben nagy igyekezettel harcoltak. A 7. percben csapatkapitányuk, Olejník fejese csattant a kapufán. Három perccel később egy szögletrúgás után Hučko fejese is kapufát találta el. A 20. percben Bognár óriási ziccert hibázott. Úgy tűnt, az egyébként gólveszélyes támadót a félidőben lecseréli az elégedetlenségét leplezni képtelen DAC-vezetőedző. Jól tette, hogy megkegyelmezett neki, hiszen a 41. percben éppen Bognár lerántásáért ítélt büntetőt a hazaiak javára a bíró. A 11-est a rutinos Fabuľa a léc alá vágta. Ahogy a végén kiderült, éppen ez a momentum döntött a három pont sorsáról.
„Vitatható tizenegyest ítélt ellenünk a játékvezető. Nekem Lalák a félidőben azt mondta, fordítva történt a dolog, Bognár ráncigálta őt. Megérdemeltük volna a döntetlent, ám gólképtelenek voltunk, ami végeredményben a hazaiaknak kedvezett” – fogalmazott a meccs végén Ján Rosinský, a vágsellyeiek edzője.
Dunaszerdahelyi kollégájának arca a találkozót követően sugárzott a boldogságtól. „Gratulálok a fiúknak. Küzdeni tudásból, taktikai fegyelmezettségből ma jelesre vizsgáztak. Természetesen akad még javítanivaló jócskán. Főleg a helyzetkihasználásra, az erőnlét javítására gondolok” – mutatott rá a legfontosabb feladatokra a győztes csapat vezetőedzője. (ái)
Hučko az első fordulóban befejezte
Dunaszerdahely. A DAC–Šaľa összecsapás 31. percében egy párharc végén földre került a vágsellyeiek fiatal védője, Tomáš Hučko. Nagyot nyekkent, hiszen az egyik hazai játékos mintegy ráadásként jól kivasalta az esését irányítani képtelen labdarúgót. „Ennek a srácnak befellegzett” – vélekedett az egyik szurkoló. Mint később kiderült, jól jósolt. Hučkót lecserélték, rövid ápolás után a dunaszerdahelyi kórházba szállították. „A röntgenfelvétel egyértelműen igazolta, hogy kulcsonttörést szenvedtem. A sebész tüstént műtétet javasolt, melyet azonban inkább a hét elejére halasztottam. Erre a vágsellyei kórházban kerül majd sor, mert hazai környezetben jobban elviselem a kínokat. Két éve már belekóstoltam az ottani légkörbe, akkor szintén a jobb karom törött el” – nyilatkozta a balszerencsés futballista, akinek számára már az első fordulóban véget is ért a bajnokság. (ái)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.