Pekingi tenisztorna - Babosék a negyeddöntőben búcsúztak

Babos Tímea
Peking |

Babos Tímea - oldalán Kristina Mladenoviccsal - a negyeddöntőben búcsúzott a pekingi keménypályás tenisztorna női páros versenyétől.

 

Az első helyen kiemelt magyar, francia kettős a Lucie Hradecka, Jekatyerina Makarova, cseh, orosz duó elleni összecsapáson - a versenyeket szervező WTA honlapja szerint - nem kezdett jól, hiszen ellenfele az első két adogatójátéka alkalmával bréklabdához jutott, és másodszorra ki is használta azt. Baboséknak csak a szett legvégén volt esélyük visszavenni az elvesztett szervát, ám Makarováék két fogadóesélyt hárítva 37 perc alatt előnybe kerültek.

A második játszma jobban alakult az első kiemelt kettős számára: előbb bréklabdát hárítottak, majd elvették a hetedikként rangsorolt Makarováék szerváját, és mivel ezt a felvonás legvégén még egyszer megtették, bő egyórányi játékot követően döntő rövidítés következett. Ebben az adogatásait jobb százalékban megnyerő cseh, orosz kettős bizonyult jobbnak, így Babosék 1 óra 24 perc alatt búcsúztak.

Babos egyesben a második fordulóban esett ki.

 

Érdekes

Eredmény:

nők (8,3 millió dollár összdíjazás):

páros, negyeddöntő:

Lucie Hradecka, Jekatyerina Makarova (cseh, orosz, 7.)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 6:4, 2:6, 10-5 - döntő rövidítés

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?