Patasi Oszkár Nizzában bearanyozta az évet

Nizza/Nagymegyer |

<p>Idei versenyein megnyerte az országos, majd az Európa- és világbajnokságot, s végül a nizzai Masters Európa Játékokon sem talált legyőzőre.</p>

      Nem nyaralni, inkább egy sikerekben, elsőségekben bővelkedő esztendőt győzelemmel befejezni utazott a francia Riviérára a nagymegyeri veterán súlyemelő, Patasi Oszkár.  Négy nappal a versenykezdet előtt módosították egyes versenyszámok tervezett időpontját, melyről közvetlen módon nem értesítették a résztvevőket, így többen lekésték az indulást. Szerencsére a csallóközi sportoló még idejében értesült a változásokról, így megérkezett a Cote d'Azur fővárosába, ahol a súlyemelők erőpróbáját megelőzően ítéletidő tombolt. Az eddigi világversenyektől eltérően bajnokot nem súlycsoportban, hanem csak korcsoportonként avattak, valamint abszolút versenyben, így felértékelődött a bajnoki címek jelentősége. „A mérlegeléskor kiderült, hogy a részvételi arány jóval gyengébb az idei kontinensviadalhoz és a világbajnoksághoz képest. Vihar utáni csendben léptem pódiumra a 94 kg-osok között. Súlycsoportgyőzelmem egy percig sem forgott veszélyben, de a korcsoport győzelmemért ádáz csatát vívtam egy hazai versenyzővel. Száznegyven kilós utolsó lökésgyakorlatom azonban egyértelművé tette a párharc kimenetelét. Ezzel a gyakorlattal egyébként négy kilóval túlszárnyaltam az eddig is általam tartott országos csúcsot. Később az is kiderült, hogy ez a teljesítmény a világ idei legjobb korosztályos eredménye, a nehéz-, valamint az ólomsúlyúak versenyszámát is beleértve. A súlycsoportban szerzett elsőségemért éremmel, a korcsoportban szerzett győzelmemért serleggel jutalmaztak” – elevenítette fel nizzai remeklését a csallóközi tárcsanyűvő, aki 2015-ben négy versenyen állt rajthoz, ezeken nem talált legyőzőre.„A veteránok mezőnyében előbb az országos bajnokságon végeztem az élen, ezt követően az Európa- és a világbajnokságon is a dobogó legfelső fokára léptem, a sorozat végére Nizzában tettem pontot. Nagy pozitívum, hogy idei versenyeimen huszonhárom kísérletből huszonkettő volt érvényes. A 4x4 méteres pódiumon csak a saját erejében, felkészültségében bízhat a súlyemelő. A súlyzókkal viaskodva pluszerőt adott az a tudat, hogy vannak, akik mögöttem állnak, őszintén örülnek sikereimnek – elevenítette fel a párját ritkító súlyzós szériáját Patasi Oszkár, aki már a jövő évi versenyeit tervezi. – Márciusban a galgóci országos bajnokságon, majd májusban az Azerbajdzsánban esedékes Európa-bajnokságon, októberben pedig a németországi világbajnokságon szeretném éremgyűjteményemet gyarapítani.”   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?