Páratlan címvédés

Pozsony. Kilencvenhárom óta még nem volt rá példa, hogy szlovák testépítő megvédje vb-címét. Vasárnap Kairóban a kassai Igor Kočiš a 70 kilósok súlycsoportjában immár másodszor állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. Először tavaly Jangonban lett vb-első.

Pozsony. Kilencvenhárom óta még nem volt rá példa, hogy szlovák testépítő megvédje vb-címét. Vasárnap Kairóban a kassai Igor Kočiš a 70 kilósok súlycsoportjában immár másodszor állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára. Először tavaly Jangonban lett vb-első.

Egyiptomban elmaradt Kočiš tavalyi fogyasztási kalandja „Egy nappal a mérlegelés előtt csak 1,8 kilóval volt a nehezebb, így könnyedén megbirkózott a felső súlyhatárral. Elejétől kezdve a 75 kilósok közé készült, de amikor két héttel a vb előtt a nagyszombati viadalon 73,5 kg-ot mutatott a mérleg, végleg eldöntöttük, hogy Igor idén is tavalyi súlycsoportjában indul a világbajnokságon. Kairói szereplése is bizonyította: helyesen választottunk” – ecsetelte védence helytállását Milan Čížek edző.

Igor nyugodt tekintetéből már eltűnt a világbajnoki feszültség: „Harmincegyen indultunk, s elejétől kezdve, de leginkább az elő-döntőben éreztem, hogy az iráni vetélytársam lesz a legnagyobb ellenfelem. Nem baj, hogy maradtam a hetvenesek között. Azt viszont már előre elárulom, hogy nem lépek a profik táborába. Mind a magasságom, mind a testsúlyom esélytelenné tenne köztük. Akkor miért kínozzam magamat?” – hallottuk az immár kétszeres világbajnok józan helyzetfelismerését. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?