Parádézott a Dukla

Besztercebánya. A hazai szurkolótábor kemény magja görögtüzekkel, a besztercebányai Dukla játékosai pedig kihagyott helyzetek sorozatával kezdték a mérkőzést. Sovič, Semeník, Kulík és Kentoš azonban nem tudott élni a lehetőséggel, utóbbi például két méterről fejelhetett kapura, de Bernady bravúrral hárított. A 32.

Besztercebánya. A hazai szurkolótábor kemény magja görögtüzekkel, a besztercebányai Dukla játékosai pedig kihagyott helyzetek sorozatával kezdték a mérkőzést. Sovič, Semeník, Kulík és Kentoš azonban nem tudott élni a lehetőséggel, utóbbi például két méterről fejelhetett kapura, de Bernady bravúrral hárított. A 32. percben azonban már ő is tehetetlen volt, Kulík fejesgóllal juttatta vezetéshez a hazaiakat. A puhóiak veszélytelenül futballoztak, s ezt a második játékrészben jó érzékkel használták ki a vendéglátók: előbb Kentoš növelte a Dukla előnyét, majd a végjátékban Libič parádés mozdulattal emelte át Bernadyt. Az utolsó percekben a besztercebányaiak futballbemutatót tartottak, és győzelmük ilyen arányban is megérdemelt.

Góllövők: Kulík (32.), Kentoš (61.), Libič (85.). Játékvezető: Jára, 3300 néző.

B. BYSTRICA: Zajac–Vyskoč, Kunzo, Kentoš, Pančík–Libič, Svintek, Kulík (79. Penov), Sovič, Urgela (88. Juska)–Semeník (61. Bartoš).

PÚCHOV: Bernady–Hricko, Brisuda, Pavol Vavrík, Holčík–Beljančin, Belák, Jambor, Čvirik (61. Peter Vavrík)–Nemec (66. Mužlay), Breška.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?