Papp Lászlót és Vargaestók Gézát is kitüntették Nagykaposon

vargaestok

Több évtizedes munkájuk elismeréseként a nagykaposi városháza dísztermében két olyan személyiség vehette át a napokban „Az év önkéntese” kitüntetést, akiknek a közvélemény megítélése szerint már hamarabb is kijárt volna ez.

Papp László és Vargaestók Géza a város polgármesterétől, Petrikán Pétertől vehették át ezt a számukra életre szóló elismerésként szolgáló oklevelet. Papp a nagykaposi sakk-, Vargaestók a városi futóklub volt vezetője, utóbbi tiszteletbeli elnöki posztot tölt be. Mindketten nagyon sokat tettek le az asztalra azért, hogy Ung-vidék sportéletét láttassák országos, sőt határon túli szinten is.

Papp László, aki most is aktív tagja az egyesületnek és szerepvállalásával segíti a sakkcsapat harmadik ligás szereplését, több mint öt évtized távlatából sok-sok fiatal tehetség útját egyengette. „A 70-es 80-as évek elején sok volt az érdeklődő a sakk iránt, ám a későbbiekben ez alábbhagyott, majd a 90-es években újra a figyelem középpontjába került városunkban. Az utánpótlásnak is köszönhetően manapság nem tartanánk itt, hiszen nemcsak kerületi, de országos szinten is többször bizonyítottuk, hogy életképesek vagyunk, jó úton haladunk” – nyilatkozta lapunknak Papp László.

papp

Vargaestók Géza nemcsak mint kiváló hosszútávfutó tette le névjegyét Nagykapos sportéletében. Kelet-Szlovákia futóversenyein többször is dobogóra állhatott, sőt, több, mint 50 maraton lefutásával is büszkélkedhet. Ezen kívül a labdarúgásban is jeleskedett. Játékával hozzájárult, hogy a rendszerváltás előtti időkben kerületi szinten maradandót nyújtson a csapat. Jelenleg – a futóversenyeken való részvételen túl – azon fáradozik, hogy a városból elszármazott labdarúgókat ismét hazahívja és egy jó mérkőzéssel szórakoztassák a közönséget.

„Kollégámmal, Papp Lászlóval és természetesen a többi klubvezetőivel egyetemben azon vagyunk és leszünk, hogy Nagykapos sportéletét a továbbiakban is láttassuk és az eredményekkel újfent kivívjuk a sportrajongók figyelmét. Azért, hogy a következő években, évtizedekben ismételten büszkék lehessenek ránk, rájuk a helybéliek és a város vonzáskörzetében élők” – fogalmazott Vargaestók a díjátadás kapcsán. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?