Özil: az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet az Arsenalnál

Mesut Özil

Mellőzése ellenére a világbajnok Mesut Özil okvetlenül kitölti még egy évig élő szerződését az Arsenal futballklubnál.

"Az utolsó napig kitöltöm a szerződésemet. Ha egy klub el akar küldeni egy játékost, de ő elutasítja ezt, akkor a klubnak el kell fogadnia. Én pedig nem akarok innen elmenni" - jelentette ki a német középpályás.

A 31 éves labdarúgó Mikel Arteta vezetőedző decemberi érkezése óta kegyvesztett lett. Az elmúlt bajnoki szezonban 38 meccsből csak 18-on lépett pályára, és az Ágyúsok annál is inkább meg akarnak tőle szabadulni, mert klubrekordot jelentő módon heti 350 ezer fontot keres. A játékos emiatt a szurkolók céltáblájává vált, mivel az Arsenal a múlt héten - a koronavírus-járvány gazdasági hatásaira hivatkozva - bejelentette, hogy 55 munkahelyet megszüntet.

Özil arról is beszélt, hogy miért utasította vissza a fizetéscsökkentést a járványhelyzet alatt:

"Nem közöltek velünk elég információt, csak alá kellett volna írnunk. Ez főként a fiatal játékosokkal szemben nem lett volna fair. Nemcsak én álltam ellen, de csak az én nevem került ki a sajtóba" - közölte a 92-szeres válogatott középpályás, aki 2013-ban érkezett Londonba a Real Madridtól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?