Ovecskin bemutatta a Stanley Kupát Moszkvában

Alekszandr Ovecskin
Moszkva |

Az orosz futball eddigi legfontosabb világbajnoki mérkőzése előtt Alekszandr Ovecskin szombaton bemutatta a jégkorongozók legáhítottabb trófeáját, az észak-amerikai profiliga (NHL) bajnokának járó Stanley Kupát a moszkvai szurkolói zónában.

Noha az orosz-horvát negyeddöntő csak helyi idő szerint este 21 órakor kezdődik, mégis már délben ezrek lepték el az úgynevezett Fan Festet az orosz fővárosban. Ennek elsődleges oka az volt, hogy a Washington Capitals csapatkapitánya magával hozta a 125 éves múltra visszatekintő, ezüstből készült ereklyét, amely az egyik legnagyobb a sport világában a közel 90 centijével és 15 kilogramm súlyával.

A 32 éves sztár, aki idén pályafutása során először emelhette magasba a Stanley Kupát, a tervezett 13 óránál 30 perccel később érkezett, s addigra már ezrek várták őt - sokan a fővárosi gárda élő legendájának 8-as számú mezében. A szerencsések fotót is készíthetnek, amint a Stanley Kupa egyik oldalán állnak, a másikon pedig a jelenkor egyik legjobb jégkorongozója, aki nem mellesleg az idei rájátszás legértékesebb játékosa lett. A fényképezkedésre a program szerint 16 óráig van lehetőség, így szinte bizonyos, hogy nem mindenkire kerül sor, mert az idő előrehaladtával a kígyózó sor nemhogy csökkenne, sokkal inkább nő az újabb és újabb érkezőknek köszönhetően.

A moszkvai Fan Fest szombaton rekordot dönthet. Az egyik önkéntes szerint noha a Lomonoszov Egyetemnél lévő szurkolói zóna befogadó képessége 25 ezer fő, az oroszok Egyiptom elleni csoportmeccsén összesen 70 ezren voltak a Veréb-hegyen, s ez a szám most még nagyobb lesz, mivel a Szbornaja a Szovjetunió felbomlása óta még sosem szerepelt a legjobb nyolc között.

A vb szombati programjában - magyar idő szerint - előbb 16 órától az angol-svéd, majd 20 órától az orosz-horvát negyeddöntő szerepel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?