Óvatosak az edzők

Debrecen. Egy nappal a Debrecen–PAOK Szaloniki labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzést megelőzően mindkét vezetőedző óvatosan nyilatkozott, s abban is egyetértenek, hogy a görögországi 1:1 után hatalmas csatában dől majd el a továbbjutás.

Debrecen. Egy nappal a Debrecen–PAOK Szaloniki labdarúgó UEFA Kupa-mérkőzést megelőzően mindkét vezetőedző óvatosan nyilatkozott, s abban is egyetértenek, hogy a görögországi 1:1 után hatalmas csatában dől majd el a továbbjutás.

Ha a PAOK nem szerez gólt, akkor kiesik, mi azonban nem akarunk 0:0-ra játszani – mondta Szentes Lázár, a hazaiak trénere. – Ezért érdekes csatát várhatnak a szurkolók. Tudom, nagyok az elvárások, bár nem szeretnénk magunkra vállalni a magyar labdarúgás összes gondját. Egyértelmű a célunk, tovább akarunk jutni! Hozzátette: még semmi sem dőlt el, pedig az első találkozó előtt még egyértelműen a rivális volt az esélyesebb.

Angelosz Anasztasziadisz, a szalonikiek szakmai irányítója: – Roppant nehéz mérkőzés vár ránk, nem hibázhatunk. Azt azonban nem tagadhatom, egyelőre a Debrecen helyzete a kedvezőbb – szögezte le a PAOK vezetőedzője. – Az elmúlt bajnokikon mutatott formánk és játékunk semmit sem jelent majd, de ha a jó Isten is velünk lesz, akkor továbbjutunk.

A Debrecen várható kezdőcsapata: Tomics–Nikolov, Éger, Flavio, Szatmári–Dombi, Kiss, Habi, Sándor, Böőr–Bajzát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?