Sport

Ötven év a nagymegyeri súlyemelés szolgálatában

Lénárt Rudolf nagymegyeri nyugdíjas géplakatos és szenvedélyes veterán súlyemelő. Igaz, utóbbi megállapítás napjainkban már nem annyira a versenyzésre, mint inkább a szervezésre irányul. Ő a csallóközi város országhatáron túl is ismert veterán súlyemelőinek vezetője. És az, aki megmaradt hírmondónak Nagymegyeren a sportág 1972-es újraindulása időszakából. Az elmúlt ötven évre emlékeztünk.
author
J. Mészáros Károly

2022. április 5. 20:18

régiósport
Lénárt Rudolf veterán korában (Fotók: képarchívum)  

Mire emlékszik 1972. február 21-e kapcsán?

Edzésen voltunk akkor is.

És csak úgy magától újra beindult a nagymegyeri súlyemelés?

Menjünk vissza egy picit korábbra. Unokabátyám egyszer elvitt trénázni, vagyis súlyt emelni, testet építeni. Ott találkoztam először a súlyokkal. Mikor hazajöttem onnan, megkértem a szerelésben jártas aput, nem csinálna-e nekem egykezes rudat. Nem, válaszolta, kijössz a műhelybe, adok anyagot, megmutatom, hogyan kell esztergályozni, és megcsinálod magad. És meg is csináltam. De nem azért volt erre szükségem, hogy versenyszerűen emeljek, hanem azért, hogy úgy nézzek ki, mint Arnold Schwarzenegger, az akkori fiatalok testépítő idolja. Egy idő elteltével apu azzal jött haza, hogy megalakult Nagymegyeren a súlyemelés. Szépen megkértem, vigyen el oda. Eltelt néhány hét, és ez megtörtént. És kik voltak ott? Lenče Sanyi edző, a régiek közül Vígh Géza, Matlák Feri, Kocsis Laci, Majorovics Józsi, Csiffári Sanyi. Ők voltak számomra a nagymegyeri súlyemelés nagy öregjei, akik korábban középiskolásként Ógyallán is emeltek... És mire körülnéztem az edzőteremben, apu eltűnt. Én meg ott ragadtam. Így kezdődött...

És mi történt 1972. február 21-én?

Az előző évben megalakult az egyesület, amit be kellett jelenteni a járási sportszövetségen. Onnantól kezdve volt tagság is, és bejegyzésünk után éppen február 21-én kaptuk meg az első versenyzői igazolványokat, hivatalosan is a Dinamo Čalovo sportolói lettünk. Aztán egyre többen jártunk, és egyszer csak elindult a versenyzés. A felnőttek feljutottak a szlovák ligába, s mi, ifjúságiak lettünk annyian és olyan eredményeket értünk el, hogy 1974-ben, 1975-ben és 1976-ban is a nagymegyeri csapat nyerte a szlovák bajnokságot. Akkor ebben a korosztályban csehszlovák bajnokság még nem volt.

Szóval 1972. február 21-e egyben a klub újraindulásának és Lénárt Rudolf versenyzővé válásának a napja...

Így van. Akiket emlegettem a nagymegyeri nagy öregek közül, már egyikük sem emel nagyon régen. Én is tartottam szüneteket, de nekem az ötven év még ma is tart. Másoknak már nem.

Vagyis édesapjának köszönheti, hogy súlyemelő lett, vagy azoknak a nagy elődöknek, akik közé csöppent?

Marhaságnak tűnhet, de valamikor én is kijártam futballozni a stadionba, és nem tudtam a tizenhatos szélességében átrúgni a labdát. Az akkori edző azt mondta: fiam, te belőled se lesz futballista. És ezután találtam rá a súlyemelésre, életem első nagy szerelmére. Kinek köszönhetem, hogy ebben a világban kötöttem ki? Ezzel megfogott... Szerintem a Schwarzeneggernek. Erős akartam lenni!

Példaképe volt az osztrák világhíresség?

Az izomzatával mindenképpen, de nem választottam a testépítést. Akkoriban volt egy nagyon jó magyar súlyemelő, Tóth Gézának hívták. 75 kilóban világbajnok is volt, felnéztem rá. Amikor bekerültem a nagymegyeri klubba, edzőm, Lenče Sanyi lett a példaképem, ő tanított meg mindenre. Ő alakította Nagymegyeren a jelenlegi egyesületet, igaz, a hatvanas években már volt városunkban súlyemelés, 1961-ben Evald Krajčovič rakta le a sportág alapjait, de néhány évvel később abbamaradt.

súlyemelés
Az egyik ifjúsági versenyen

Mi vonzó abban, hogy valaki kiáll a pódiumra, ilyen vagy olyan módon feje fölé emeli a súlyzót, és sikerül neki a kísérlete vagy nem?

Csak az, hogy többet akarok felemelni annál, mint szoktam. Mivel a súlyemelés egyéni sport, mikor kimegy a versenyző a dobogóra, ott nem létezik más, csak a súly és ő. És valakinek ebben a párharcból győznie kell. Mi azért megyünk oda, hogy legyőzzük a súlyt. S minden egyes verseny arról szól, hogy felülmúljam önmagamat.

És ezeket az emelési adagokat meddig lehet fokozni?

Életünk végéig. A veteránkorban már nem az a lényeg, hogy fejlődjek, hanem hogy megtartsam az előző évi eredményemet. Az ember korosodva is óriási teljesítményekre képes.

Mikor elkezdte, vélhetően még három számból állt a súlyemelés, mert a jelenlegi szakítás és lökés mellett a nyomás is az összetett része volt. Melyik a kedvence ezek közül?

Mire versenyezhettem volna, megszüntették a nyomást. Mivel vékony és magas voltam, mindig a gyorsaság volt az előnyöm, ezért számomra a szakítás volt a legjobb versenyszám. 18 évesen, harmadéves ifiként már szlovák csúcsot szakítottam, ez volt az újraindult nagymegyeri egyesületben az első. A későbbi válogatott, Dušan Drška csúcsát vettem el kerek 100 kilóval.

Erre a leginkább büszke a nem veterán versenyzői korából?

Ifiben szinte mindig megnyertem a szlovák bajnokságot. Akkoriban megrendezték a kerületi válogatottak országos versenyét, amin állandóan szerepeltem, és csehszlovák bajnok is voltam 1975-ben a csapattal. E mellé oda kívánkozik az említett szlovák csúcs is. Én azért emeltem keveset az ifik között, mert szinte mindig a felnőttekkel indultam. Később nem akartam katonának menni Trencsénbe. Előtte se nagyon engedtek el az iskolából az edzőtáborokba, a suli befejezése után inkább abbahagytam a versenyzést. Edzésen ugyan megcsináltam a 67 kilós súlycsoportban a 235 kilót, amit belépőnek szántak a katonai egyesületbe, de kijelentettem, hogy vége, én Trencsénbe nem megyek. Akkoriban hallottuk, hogy az egy-két évvel idősebb nagy emberek, köztük Zaremba, Sekera is, mennyit doppingolnak. Különben az akkori I. ligás nagymegyeri csapatból mindegyik srác Trencsénbe rukkolt be katonának. Rajtam és Juhász Lacin kívül.

Miért nem ment Trencsénbe?

Nem akartam, hogy doppingoljanak, megszurkáljanak. Ha katona valaki, parancsot teljesít. Akkor abbahagytam a súlyemelést.

Hogyan kötött ki a veteránoknál?

Ez hosszú történet. Versenyzői érámban nagyjából hétéves periódusokban feltörések és abbahagyások váltogatták egymást. Nagymegyeri veteránvilágunk a kilencvenes évek derekén kezdődött. Egyszer Buzgó Lajos hívott Havířovba az Eb-re, mivel azonban nem értem el a veterán korosztály legalsó határát, inkább nem mentem vele. De nekiálltam újra edzeni. És 1999-ben Buzgó Lajossal együtt már kimentem az kazincbarcikai Eb-re, természetesen versenyezni. Én akkor, túl a negyevenen, negyedik lettem. Arra gondoltam, megérné összeszedni a többieket is. Így kezdődött a veterán emelés. Azokra fókuszáltam, akikkel 1991-ben felnőttként feljutottunk a csehszlovák ligába, és három évadon át ott emeltünk. Közülük Both Sztani, a legkisebb súlyú meghalt, Buzgó Lajosnak pedig egészségi gondjai támadtak. Én azonban elkaptam a fonalat, és kit korábban, kit később össze tudtam szedni. Azóta bő huszonkét év alatt 64 Európa- és világbajnoki éremnél tartunk.

Nem volt elég emelni a mázsákat fiatal korában? Miért kellett veteránként is a súlyzókkal bajlódnia?

A kocsmába járó embernek miért kell minden reggel kocsmába mennie? Mert ott érzi jól magát. Emelésből sosem lesz elég, ha abbahagynám, hiányozna. Persze annyit az ember nem bír, annyiszor nem bírja, mint korábban, nincs megfelelő erőnléte, mert miért is volna. Nem kell ezzel foglalkozni, csinálni kell, és kész.

Már a veteránok között járunk, ahol inkább csak szervez, mint emel. Eredeti szakmája géplakatos. Nyugdíjasként minek hódol?

Kilencventől maszek voltam egészen nyugdíjas koromig. Van saját kis műhelyem. A nyugdíjas napjaimat is ott töltöm, dolgozgatok, hol ezt, hol azt, hol amazt. Néha mozdonyokat is reparálok...

Ötven évet lehúzott a súlyemelés szolgálatában. Nem gondolkodott még a befejezésen?

De, többször is. Indulásképpen a katonasági verzió jött. Ha elmegyek Trencsénbe, be kell vállalnom, hogy kiosztják a doppingot, kiosztják az injekciókat... Én akkor nem vállaltam, és azt mondtam, vége. De mikor hazajöttem – mivel a későbbi katonaság alatt is próbáltam tornázni – mégsem volt vége. Aztán jött a gyereknevelési időszak – mikor picik voltak a csemetéink, a feleségem a hatos busszal elment Dunaszerdahelyre dolgozni, és rám maradt a bölcsődébe, óvodába, iskolába szállítás, sőt még a tanulás is. És akkor is úgy volt, hogy vége. Mikor ez elmúlt, önállósodtak picit a gyerekek, újra eljutottam a tornázáshoz. A kilencvenes években gerincsérvet szedtem össze, és azt mondtam, most abba kellene hagyni. De azzal se volt vége, mert mikor úgy éreztem, hogy rendben vagyok, újra nekiálltam. Aztán 2009-ben jött az infarktus, azt hittem, hogy elpusztulok, de túléltem. Ez már a vége! És nem lett az, mert két évvel később harmadik lettem az Eb-n. Most már azonban igazán vége a versenyzésnek. Kiugrott a bal vállam, elszakadt három inam, és nem tudják megcsinálni. Versenyezni nem tudok, de tornázni igen. Vége van, de nincs vége.

Nincs vége, mert nem hagyja ott a veteránokat...

De azt lehetne úgy is csinálni, hogy az ember nem tornázik, csak intézkedik. Kijár edzésre, elvégzi a papírmunkát. Így is lehetne, de én tornázom is.

Milyen volt a súlyemelés szolgálatában átélt ötven év?

Szép. Azért, mert azt csinálom, amit szeretek. Ez olyan, mint mikor az ember örömmel megy munkába, vagy boldogan megy udvarolni, függetlenül attól, mi történt előtte. Mikor mosolyogva tehetünk valamit, akkor nincs kérdés. A súlyemeléshez is mosolyogva kell hozzáállni. Mert ami fent meg van írva, az van. Nem vagyok vallásos, de így szoktam mondogatni. Ha nekem az volt megírva, hogy két infarktust túléljek, akkor én két infarktust túléltem, és így szép az élet.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
A két ország külügyminisztere tegnap nem kereste egymás tekintetét. A felmerülő ellentétek miatt korábban nem írták alá a szlovák–magyar vegyes bizottság ülésének jegyzőkönyvét sem. (Somogyi Tibor felvétele)

Káčer Beneš-ügyben csúsztatott: nem a földtulajdonosok pereltek

pénz euró

Uniós pénzből dotálják az energiaárakat

taksonyi mézeskalács falu

Illatos, mesés kiállítás

Vb-2022 – Brazília parádés első félidővel a nyolc között

Vb-2022 – Brazília parádés első félidővel a nyolc között

Új Szó

Miről ír a keddi Új Szó?

f

KVÍZ: Felismered az állatot csupán a szeme alapján?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.