„Ott a helyünk a top háromban”

Komárom |

<p>14 fordulót követően a harmadik helyen áll a komáromi férfi-kosárlabdacsapat az Eurovia SBL-ben.</p>

Az MBK Rieker Com-Therm legutóbb az újonc pozsonyi Karlovkánál vendégeskedett, és 94:81-re győzött. „Azt nem mondhatnám, hogy egyértelmű volt a sikerünk, de megmutatkozott a tapasztalatunk. Támadásban jól játszottunk, védekezésben viszont néha nem a megbeszéltek valósultak meg, de összességében megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta lapunknak Marek Kozlík, a komáromiak 28 éves kosarasa.

Csapata ezzel megerősítette harmadik helyét a táblázaton. A címvédő Inter 26 ponttal áll az élen, a pozsonyiakat pedig a privigyei és a komáromi gárda követi 25–25 ponttal. „A Svitnél némileg változott a játékoskeret menet közben, meglátjuk, milyen erőt fognak képviselni a továbbiakban. Az beigazolódott, hogy az első két helyezett gárda áll a legjobb erőkből – természetesen velünk együtt –, ellenük vendégként nagyon nehéz játszani” – utalt Kozlík csapata első két vereségére (87:71, 85:66) a szezonban.

A tizenegy győzelem melletti harmadik vereség némileg váratlan volt, a 11. fordulóban a Handlová szakította meg a komáromiak hazai veretlenségi sorozatát (amely az alapszakasz meccseit tekintve február óta tartott). A kisebb hullámvölgy a következő, nyitrai találkozó félidejéig tartott, amikor az utolsó helyezett otthonában húszpontos hátrányból is fel tudtak állni Miljan Csurovics edző védencei, köszönhetően elsősorban a törött bordával is pályára kéredzkedő T. J. Bannisternek. „A kisebb játékerőt képviselő csapatok ellen általában fejben van egy kis gond. Nincs szó arról, hogy alábecsülnénk őket, inkább a kelleténél picit lazábban állunk hozzá a meccsekhez, időnként nem koncentrálunk eléggé. A Karlovka ellen is volt egy gyengébb periódusunk, de ezt leszámítva jól játszottunk. Most három győzelem áll mögöttünk, ezt a szériát igyekezni fogjuk minél hosszabbra nyújtani. A lévaiak nem túl jó sorozatuk után talpra fognak akarni állni, így nehéz meccsre számítok szombaton a Patrióták otthonában” – szögezte le Kozlík.

A komáromiak Léván sem számíthatnak Ladislav Stojanov játékára, aki fáradásos lábtörés miatt két hónapos kényszerpihenőre szorul, ám a legutóbbi bajnokit kihagyó Ján Kratochvíl vélhetően már pályára léphet a Nyitra megyei rangadón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?