Osztrák Nagydíj: Verstappen nyerte a sprintfutamot csapattársa előtt

verstappen k

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombaton rendezett sprintfutamát.

A 25 éves holland pilóta mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként, míg a harmadik helyen Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt az esős körülmények között, nedves aszfalton kezdődő viadalon.

A rajtot követően az első körben szinte végig nagyot küzdött egymással a két Red Bull-versenyző: előbb a második helyről startoló Pérez volt a jobb, megelőzte Verstappent, aki viszont néhány kanyarral később visszavette tőle a vezetést. Csatájuk közben nevető harmadikként Nico Hülkenberg (Haas) jött fel másodiknak, így egy kör után Verstappen, Hülkenberg, Pérez volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje.

A 12. körben Pérez megtámadta és simán megelőzte Hülkenberget, így feljött másodiknak, miközben Verstappen előnye az élen már több mint 10 másodperc volt a közvetlen üldözőkhöz képest. Hülkenberg néhány körrel később a harmadik pozíciót is elveszítette, miután Sainz megelőzte, majd következett a két Aston Martin Lance Stroll, Fernando Alonso sorrendben, s a kanadai, valamint a spanyol is elment a Haas német versenyzője mellett, aki ezután a boxba hajtott kerékcserére.

A folytatásban nem történt jelentős változás, Verstappen sima sikert aratott, s a dobogós helyeken sem módosult a sorrend a leintésig, Hülkenberg viszont száraz pályára alkalmas gumikkal végül feljött a 6. pozícióba.

A spielbergi verseny az idei naptár második sprintfutamos hétvégéje, de a lebonyolítás az év elején a csapatokkal történt egyeztetést követően módosult. Az új rendszerben szombaton délelőtt külön időmérő edzést tartanak, amely a délutáni rövid viadal rajtsorrendjét határozza meg. A sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

A 71 körös Osztrák Nagydíjat vasárnap 15 órától rendezik, azon is Verstappen rajtol majd a pole pozícióból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?