Osztrák Nagydíj – Verstappen kezdheti az élről a szombati sprintfutamot

Max Verstappen

A világbajnoki címvédő és az összetettben is éllovas Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj pénteki időmérő edzését, így a szombati sprinfutamot ő kezdheti majd meg az élről.

A 24 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 16. pole pozíciója.

Az időmérő első, 18 perces szakaszában többen is – köztük Verstappen – négy kerékkel elhagyták a pályát a célegyenesre fordító kanyarban, így ezeket a köridőket törölte a versenybíróság, aztán azonban minden pilóta tudott szabályos mért kört futni. Nagy meglepetés nem történt, búcsúzott a további küzdelemtől a két Aston Martin, valamint Nicholas Latifi (Williams), Csou Kuan-jü (Alfa Romeo) és Daniel Ricciardo (McLaren).

A második, 15 perces etapban a másik McLarennel Lando Norris volt képtelen értékelhető gyors kört megtenni, valamint kiesett a két Alpha Tauri és Alexander Albon (Williams) is. Szintén nem jutott tovább Valtteri Bottas, az Alfa Romeo finn versenyzője, aki motorelemek cseréje miatt majd csak a rajtrács végéről kezdheti meg a vasárnapi futamot.

A pole pozícióról döntő utolsó szakasz felénél Lewis Hamilton (Mercedes) szenvedett nagyobb balesetet, a hétszeres vb-győztes a kavicságyon átcsúszva csapódott a gumifalba az ötös kanyarban. Az időmérőt emiatt piros zászlóval félbeszakították, és 11 percnyi kényszerszünet után indították újra, de hamarosan újra meg kellett állítani a körözést. Ezúttal a másik Mercedest vezető George Russell a célegyenesbe vezető kanyarban csúszott ki és vágódott a gumifalba.

Újabb 11 perces várakozást követően a többiek megküzdhettek a sprintfutam pole pozíciójáért, ebben a csatában pedig Verstappen egy hajszálnyival, egészen pontosan 29 ezredmásodperccel bizonyult jobbnak a másodikként záró Charles Leclerc-nél (Ferrari). A második sorból is egy Ferrari és egy Red Bull startolhat majd, Carlos Sainz Jr. harmadik, Verstappen csapattársa, Segio Pérez pedig negyedik lett a kvalifikáción.

Spielbergben rendezik az idei F1-es szezon második sprintfutamos hétvégéjét az előzetesen tervezett háromból, a szombati rövid viadalon a versenyzőknek 100 kilométert kell megtenniük. Ezen a versenyen nincs kötelező boxkiállás, viszont a tavalyitól eltérően az idén már nemcsak az első három, hanem az első nyolc helyezett kap világbajnoki pontot 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 elosztásban. A sprintfutam végeredményének megfelelően állnak majd fel a versenyzők a rajtrácsra a vasárnap 15 órakor kezdődő Osztrák Nagydíjon.

Ez a lebonyolítás a három helyett csak két szabadedzést tesz lehetővé, a másodikat szombaton, a sprintfutam előtt rendezik meg. Tavaly még az a versenyző kapta meg az első rajtkockáért járó elismerést, aki a sprintversenyen diadalmaskodott, idénre azonban ezen is változtattak, a pénteki időmérő leggyorsabb pilótájáé lesz a pole pozíció a hivatalos statisztikában.

Érdekes

A sprintfutam rajtsorrendje:

    1. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
    2. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
    3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Esteban Ocon (francia, Alpine)
    4. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Mick Schumacher (német, Haas)
    5. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Alpine)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    6. sor:
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
    7. sor:
Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
    8. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
    9. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
    10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Sebastian Vettel (német, Aston Martin)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?