<p>Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, ezzel 10 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben az élen álló és most második csapattársával, a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben.</p>
Osztrák Nagydíj - Rosberg győzött Spielbergben
Spielberg |
A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása 11., idei harmadik futamgyőzelme, s sorozatban másodszor nyert Ausztriában. A pole pozícióból induló Hamilton gyakorlatilag a rajtnál elveszítette az első helyet, s nem is tudta visszaszerezni a vezetést. A harmadik helyen Felipe Massa, a Williams brazil pilótája ért célba. Rosberg nagyszerűen rajtolt el a második kockából, s az első két kanyarban maga mögé kényszerítette Hamiltont. Vettel megtartotta a harmadik helyet az indulásnál, közben Kimi Räikkönen (Ferrari) és Fernando Alonso (McLaren) látványos balesete miatt - a törött autók mentésének idejére - a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Rosberg, Hamilton, Vettel volt a dobogós helyeken haladók sorrendje. Rosberg a 34. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később Hamilton is ugyanígy tett. Vettel a 36. kör végén állt ki új abroncsokért, de a jobb hátsó kerékkel a szerelők sokat pepecseltek, a friss abroncsot nehezen tudták rögzíteni, így Vettel negyedikként tért vissza a pályára, a dobogós helyet átvette tőle Massa. Rosberg végig magabiztosan uralta a futamot, Hamiltonnak nem volt esélye utolérni őt, míg Massa és Vettel a leintésig csatázott a harmadik helyért, amelyet a brazil pilótának sikerült megőriznie. A világbajnoki idény július első hétvégéjén, Nagy-Britanniában folytatódik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.