Örülnének a 6/0-s mérlegnek

<p>Komárom. Három győzelemmel kezdte a szezont a komáromi férfi-kosárlabdacsapat, s legalább még egyszer ennyi ideig megőrizné hibátlan mérlegét.</p>

OROSKY TAMÁS

Viszonylag sima győzelmekkel rajtolt az Eurovia SBL-ben a komáromi csapat: a besztercebányaiakat 91:75-re, a Handlovát 82:74-re, a nyitraiakat pedig 94:70-re győzte le a tavalyi negyedik helyezett klub. „Jól alakult a sorsolás, az alsóbb pozíciókba várt gárdák ellen játszhattunk az első fordulókban. A három találkozó közül a nyitrabányai meccs volt a legnehezebb, a fiatal nyitrai csapat elleni szombati összecsapás első félidejét viszont átaludtuk, ezért nem lett jóval nagyobb a különbség” – mondta lapunknak Ladislav Stojanov, az MBK Rieker Com-Therm játékosa.

A nagymértékben átalakult komáromi csapathoz érkezett új vezetőedző, a szerb Miljan Csurovics elképzeléseit egyre inkább magukénak érzik a kosarasok. „Újfajta védekezést alkalmazunk, új figurákat gyakoroltunk be, a nyáron megbeszélt dolgok kezdik meghozni a gyümölcsüket. Persze attól is függ a siker, hogy a sérülések milyen mértékben érintik majd a csapatokat, remélem, a mostani szezonban nem minket fognak sújtani ezek a dolgok, most másoknak lehetne pechük” – nevetett a telefonba Stojanov.

A magyarul kitűnően beszélő kosaras jókedve nem véletlen, mindhárom eddigi mérkőzésen közel 20–20 percet játszhatott, s ezalatt összesen 19 pontot szerzett. „Én úgy gondolom, hogy még játszhatnék jobban. Az viszont nagyon jó, hogy az edző bízik bennem, de minden csapattársam is ugyanezt érzi. Csurovics mindenkitől, a cseréktől is a játék azon elemében vár jó teljesítményt, amiben ők jók. Nehéz mind a tizenkettőnknek játéklehetőséget biztosítani, de amikor lehetőséget kapunk, mindent beleadunk.”

A harmadik forduló után a komáromiaké a bajnokság egyetlen hibátlan mérlege (a szintén százszázalékos lévaiak még csak két meccset játszottak).

Hogy meddig lehet nyújtani a veretlenségi szériát? „A szezon végéig – vágta rá kérdésünkre egyből Stojanov. – Mindig optimistának kell lenni... De azért ha reálisan nézzük a lehetőségeket, a mai (18.00) iglói meccsen nyerni akarunk, már csak azért is, mert ott vélhetően a többi élcsapat is győzni fog, mi pedig hozzájuk szeretnénk tartozni. Vasárnap az újonc pozsonyi Karlovkát fogadjuk, ezt a meccset szintén hoznunk kell. Jövő héten szerdán a lévaiakkal játszunk Komáromban, hazai pályán pedig nem akarunk pontokat veszíteni. Ha a hatodik forduló után 6/0-s lesz a mérlegünk, elégedettek leszünk. Ekkor viszont elkezdődnek a nehezebb találkozók, a bajnok Inter, a svitiek és a privigyeiek ellen már lehetetlen megjósolni, mi lesz” – fejezte be esélylatolgását a komáromiak 26 éves játékosa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?