Pozsony. Nemzeti stadion építését tartja elsődleges céljának a Szlovák Labdarúgó Szövetség. Mint azt František Laurinec, a szövetség elnöke elmondta, az új stadion a legkeményebb UEFA előírásoknak is meg fog felelni, de előtte még az építkezés pénzügyi hátterét kell biztosítani.
Optimista távlatok
A szövetség tavaly hétmilliós nyereséggel zárta az évet, sikerült törlesztenie az összes adóságát. Ez az oka annak, hogy most már nagyobb távlatokban is gondolhatnak. Május végére tervezik átadni a Szenc mellett épülő tréningközpontot, 2006-ig pedig 10 műfüves pályát szeretnének építeni, főleg a sűrűn lakott területeken, melyek az amatőr és a ifjúsági csapatokat szolgálnák.
Laurinec értékelte a válogatott szereplését is. Szerinte addig korai az edzőcseréről beszélni, amíg élnek a reményeink. „Elértük a kitűzött célt, megszereztük a hat pontot. A mutatott játék azonban, a Liechtenstein elleni második félidőt leszámítva, elmaradt a várakozástól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.