Opium Bulletnek pihennie kell

<p>A pozsonyi versenyen végül nem indult, mert nem állt be a startgépbe, Budapesten pedig csak második lett, miután futam közben sérülést szenvedett. Opium Bulletre, a csodalóként emlegetett Overdose negyedmillió euróért vett féltestvérére most pihenő vár, a részletekről tulajdonosa, Mikóczy Zoltán számolt be.</p>

A Szlovák Derby mérföldes távját Opium Bullet nélkül indították el, mivel lova nem állt be idejében a startgépbe. Ezután úgy döntött, Budapesten versenyezteti a lovat az 1400 méteres Epsomi Díjban a Kincsem Parkban. Mi történt pontosan?Azt terveztük, hogy Pozsonyban fut, de nem állt be a startgépbe. Viszont mindenképpen kellett a lábába verseny, így más lehetőség nem volt, minthogy a következő versenynapon Budapesten megfuttassuk. Én is csak messziről tudtam szervezni az egészet, mert éppen a szabadságomat töltöttem. Elméletileg a budapesti versenynek könnyűnek kellett volna lennie, az ellenfelek is verhetőek voltak. Sajnos azonban a helyezkedés során a tülekedésben Opium Bullet összeszedett egy sérülést, hátulról belegaloppoztak a lábába. A verseny után a jobb hátsó lábán 20 centi hosszan vissza kellett varrni a bőrt. A sérülés természetesen kihatással volt a teljesítményére, második lett, holott normális körülmények között ezt a futamot meg kellett volna nyernie. Mennyire komoly ez a sérülés?Szerencsére a pályafutását nem veszélyezteti, de pihennie kell a lónak, tehát meg kell változtatni a programját. Úgy terveztük, hogy ez a verseny amolyan formába hozó futam lesz az augusztus 10-i Kozma Ferenc Emlékversenyre, de ez most nem jöhet szóba. Jelenleg antibiotikumos kezelést kap a ló, sántaság jelét nem mutatja, de hát a sebnek össze kell forrnia, és ez vélhetően két hét pihenőt igényel. Amikor hírt kapott Opium Bullet sérüléséről, nem ijedt meg, hogy ismét kezdődik egy hosszú kálvária?A kockázat minden versenyben benne van. Ez egy versenybaleset volt, a mögötte lévő ló belegaloppozott a hátsó lábába. Lehetne esetleg hibáztatni a zsokét, hogy miért ment bele a tülekedésbe, de ennek nincs értelme. Hála Istennek, Opium Bullet mostani állapota azt mutatja, hogy nem maradandó a sérülés, csak pihentetni kell. A teljes interjú pénteki nyomtatott kiadásunkban olvasható. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?