Pozsony. A III. ligás újonc bacsfai futballcsapat az első négy forduló során mindössze egy alkalommal szerepelt hazai pályán (5:1-re lelépte párkányi együttest), ennek ellenére az élmezőnyben tanyázik.
Öltözőavatás Bacsfán
Nem is olyan régen még a II. ligában szerepelt a rozsnyói csapat, amely jelenleg a negyedik vonalban bukdácsol. Hat forduló után négy pontjával (1-1 győzelem és döntetlen, négy vereség; 9:13-as gólarány) az alsóházban, a 14. helyen szerénykedik. Egy héttel ezelőtt a Lastomír otthonában szenvedett 1:0 arányú vereséget, ám egy kis szerencsével könnyen megszerezhette volna az egyik pontot. Vasárnap, a szokásos időpontban (10.30) az éllovas és még veretlen Krompachy gárdáját fogadja. Tehát újabb nehéz összecsapás előtt áll a szebb napokat látott csapat.
„Legutóbb már sokkal jobban játszottunk, mint az ezt megelőző bajnokikon. Fiatal együttesünk újabb középpályással erősödött, a hét közben ugyanis leigazoltuk a nagyveszverési Brnčíket. Különben két év alatt teljesen kicserélődött a csapat! Ha a védőjátékunk feljavul, akkor, minden bizonnyal, sikerül a pontszerzés. Nagyon kell ügyelnünk arra, nehogy gólt kapjunk a meccs elején, mert ez letörné a fiúkat” – mondta Balázs Viktor klubelnök. (sz. z., zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.