Olasz Nagydíj: Hamiltoné a pole pozíció

Monza |

<p>A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő edzésén Monzában.</p>

A 30 éves brit versenyző karrierje 49. pole pozícióját harcolta ki, az idei 12 időmérőből a 11.-ket nyerve meg, ráadásul sorozatban hetedszer vághat neki az élről a viadalnak. Hamilton mögött a Ferrarit vezető, korábbi világbajnok finn Kimi Räikkönen érkezett be másodikként, míg a harmadik legjobb köridőt csapattársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel érte el.  A Mercedes másik versenyzőjének, a vb-címért Hamiltonnal küzdő német Nico Rosbergnek ezúttal be kellett érnie a negyedik hellyel. A korábbi kétszeres vb-első spanyol Fernando Alonso (McLaren) időmérős eredménye csak a 17. helyhez volt elég. A mezőny hátsó felében az időmérőhöz képest változott a sorrend, mivel motorcsere, illetve egyéb műszaki beavatkozások miatt többen - az ausztrál Daniel Ricciardo, az orosz Danyiil Kvjat, a holland Max Verstappen, a spanyol Carlos Sainz és Fernando Alonso, valamint a brit Jenson Button - különböző mértékű büntetést kaptak. A futam vasárnap 14 órakor kezdődik. A teljes rajtsorrend (az espnf1.com alapján):    ----------------------------------------------    1. sor:Lewis Hamilton (brit, Mercedes)Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)    2. sor:Sebastian Vettel (német, Ferrari)Nico Rosberg (német, Mercedes)    3. sor:Felipe Massa (brazil, Williams)Valtteri Bottas (finn, Williams)    4. sor:Sergio Pérez (mexikói, Force India)Romain Grosjean (francia, Lotus)    5. sor:Nico Hülkenberg (német, Force India)Marcus Ericsson (svéd, Sauber)    6. sor: Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)  Felipe Nasr (brazil, Sauber)    7. sor:  Will Stevens (brit, Manor Marussia)Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)    8. sor:Jenson Button (brit, McLaren)Fernando Alonso (spanyol, McLaren)     9. sor:Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)Max Verstappen (holland, Toro Rosso)    10. sor: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?