Nyolcszáz kilóval akar Eb-t nyerni

Komárom |

<div>Marušinec Dávid 23 éves erőemelő, keményen készül a GPC-világszervezet közelgő Európa-bajnokságára.&nbsp;</div>

Nyolcszáz kilós összteljesítménnyel akar győzni a juniorok 100 kilós versenyében.  Tavaly ilyenkor még testépítő volt. Nemzetközi versenyeken végzett az élen, ezüstérmet is szerzett a juniorok szlovák bajnokságán. Mégis másra vágyott. „Októberben kipróbáltam magam a budakalászi versenyen, első lettem felhúzásban, új sportágam, az erőemelés egyik számában. Ez löketet adott, kiderült, van értelme továbbra is folytatni – tér vissza sportágváltása utáni első lépéseihez. – Ez az erősségem, ebben jóval előrébb tartok, mint a fekvenyomásban vagy a guggolásban. Utóbbi kettőben javulnom kellene. Most ezen dolgozom. Hajtok az Ebre.“ Dávid korosztálya idei junior bajnoka, s mivel együtt rendezték a szlovák és a cseh bajnokságot, Příbramban mindkét ország legjobbjának is kihirdették. Áprilisi sikerét magyar bajnoki címmel tetézte, igaz, csak kedvenc számában, felhúzásban. „Elég fontos volt számomra a csehországi bajnokság, mert nevezési szintet kellett teljesítenem. Felhúzásban már korábban megvolt, Příbramban kiharcoltam a többi számban is. Összetettben és külön-külön is bajnok lettem, mindegyik számban új szlovák csúccsal végeztem – húzza alá a közös bajnokság jelentőségét, majd egri versenyzését részletezi. – Voltaképpen nyílt bajnokság volt, és felhúzásban szerepelve újabb öt kilót javítottam egyéni csúcsomon. Bennem volt, és sikerült is felhúznom a 310 kilót. Magyar bajnoki arany járt érte. Összetettben pedig ifi és junior összetettbeli harmadik helyezés.“  Személyi edzőként dolgozik a komáromi Max Gym edzőközpontban, maga pedig a helyi Strongfit színeiben emel. „Azt teszem, amiben a legtöbb tapasztalatom van. Önépítési lehetőség, ezért szeretek versenyezni, ami motiváció saját magamnak is. A versenyeredmények visszaadják, amit az ember belefektetett, ezt próbálom átadni másoknak is, közben eredményes szereplésemmel példát is mutatok - avat be hétköznapjaiba. – Javában készülök a lengyelországi Biala Podlaskában következő Eb-re. Maximalista vagyok, elég komolyan veszem a munkát. Eddig 752,5 kilóig jutottam összetettben, a kontinensviadalon azonban nyolcszáz kilóra vágyom. Egy százkilós juniortól ez elég komoly elvárás. Helyezésben pedig elsőségre számítok életem második Európa-bajnokságán. Három éve testépítésben volt a bemutatkozásom a kontinensviadalon.“  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?