Nyolc csapat küzd a felsőházért

BariZilina

A DAC–Slovan árnyékában a labdarúgó Fortuna Liga többi csapata is elkezdi a tavaszi szezont. Az alapszakasz utolsó négy fordulójában az alsóház elkerülése lesz a legtöbb klub célja, míg a nagyszombatiak megszilárdítanák helyüket a dobogón.

Az már eldőlt, hogy a Slovan, a DAC és a Spartak is ott lesz a felsőházi rájátszásban. Utóbbi klub egyben tudta tartani a keretét és még erősíteniük is sikerült. „Twardzik korábban játszott nálunk, jól ismerjük, Oforit a német másodosztályból hoztuk, biztosan javítanak majd a csapatunk minőségén. Azangót megkerestük, de nyárig szerződése van Trencsénben, meglátjuk, hogyan alakul a helyzete. Iván Alexnek tudtommal nincs ajánlata, velünk készült és a bal oldalon játszva, befelé indulva jobb lábbal veszélyesnek mutatkozott. Számolunk vele” – nyilatkozta a vezetőedző, Michal Gašparík. A nagyszombatiak célja továbbra is a nemzetközi szereplés, így semmiképpen nem akarnak lemaradni a dobogóról, sőt. Az edző szavai szerint köszönhetően a forduló rangadójának már most közelebb kerülnének a két éllovashoz.

A fennmaradó három helyre matematikailag még nyolc csapat érhet oda, a sereghajtó lipszentmiklósiak pedig biztosan az alsóházban folytatják majd a 22. fordulót követően. A negyedik Podbrezová előnyös helyzetben van, már a hétvégén bebiztosíthatja helyét a legjobb hatban. Ehhez az kell, hogy győzzenek Aranyosmaróton, miközben a besztercebányaiak és a nagymihályiak nem nyerhetnek. „A cél a szezon előtt is a legjobb hat volt, ez nem változott. Sportemberek vagyunk, a legjobb eredményekért akarunk harcolni” – jelentette ki határozottan Miroslav Poliaček, a klub igazgatója, aki reméli, a fiatalok tudják majd pótolni a 9 gólos Cobnant és a csapatkapitány Godált.

A papírforma alapján a rózsahegyiek is ott lesznek a felsőházban, ám ősszel az utolsó hat bajnokijukon nem tudtak nyerni, télen pedig a házi gólkirály, Martin Regáli is távozott. Az MFK-nak újra segíthet Domonkos Kristóf, aki edzésen már visszatért társai közé. „Sok döntetlenünk van, az előző idényben sokkal jobban használtuk ki a helyzeteinket. A mi erőnk a csapategységben van, és ezt mindannyian tudjuk” – hívta fel a legnagyobb hiányosságra és erősségre a figyelmet az új csapatkapitány, Marek Zsigmund.

A zsolnaiak új formációval készültek a tavaszra és arra, hogy ott maradjanak a legjobbak között. „Először a Slovan ellen próbáltuk ki a 3–4–3-as felállást, ami nagyon jól sült el. Hiszem, hogy az elmúlt időszak elég volt arra, hogy a játékosok mindent megértsenek, de az új rendszer teljes megtanulásához szükségünk lesz a tavaszi szezonra” – avatott be a csapatnál zajló változásokba Karol Belaník. Az MŠK sportigazgatója szerint a fiatalok fejlődése szempontjából nagyon fontos, hogy a felsőházba kerüljenek, ott ugyanis magasabb iramú mérkőzéseken és jobb ellenfelek ellen fejlődhetnek a futballistáik, többek között Bari Krisztián is.

A legnagyobb veszélyt rájuk a besztercebányaiak, a nagymihályiak és a trencséniek jelenthetik, míg a ViOn a Skalicával küzdhet az osztályozót érő helyért. A liptószentmiklósiak bennmaradásához kisebb csoda kellene.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?