Megismételnék korábbi rózsahegyi teljesítményüket a komáromiak

komáromi focisok

Rózsahegyen kezdi meg szombaton (15.30) a Niké Liga alsóházi küzdelmeit a komáromi labdarúgócsapat. 

Egy hete Podbrezován olyasmire volt példa, amire a KFC élvonalbeli történetében még sosem: kétgólos hátrányból sikerült egyenlíteniük a liláknak. A felzárkózást a csereként beállt Németh Tamás gólja indította meg, amely a középpályás számára ugyancsak az első volt a Niké Ligában. 

Sokára jött, nem így terveztem, de örülök neki. Persze, kellett hozzá egy kis szerencse, de zsigerből jött a lövés, nem volt időm gondolkodni

– mondta lapunknak az ominózus találatról a 26 éves játékos. 

Mellette a szintén a cserepadon kezdő Nicolas Špalek volt még eredményes komáromi részről, így a 2:2-vel a KFC a 8. helyről, 22 ponttal vág neki az alsóházi küzdelmeknek. 

Szombati ellenfelük, a rózsahegyiek kettővel gyűjtöttek kevesebbet az alapszakaszban, amelynek végefelé rossz szériába kerültek: tavasszal ugyan már sikerült legyűrniük 2:1-re a kassaiakat, de ettől eltekintve utóbbi nyolc meccsükön hétszer vereséget szenvedtek. Közte volt a komáromiak novemberi, 3:1-es idegenbeli győzelme is. 

„Igyekszünk most is ugyanazt nyújtani, mint akkor. Podbrezovára is azzal a céllal mentünk, hogy ne kapjunk ki, és ha még jobban kijön a lépés, akár több pontot is szerezhetünk Rózsahegyen. 

Rosszabb formájuk ellenére is úgy gondolom, hogy nem mellettünk szól a papírforma, biztosan vissza akarnak vágni az említett vereségért. Rajtuk lesz a nagyobb nyomás, ami javunkra válhat” 

– jegyezte meg Németh, aki csapattársaival már pénteken útra kelt a meccs helyszínére.   

Ott akár Tamás Nándor is pályára léphet a KFC mezében, aki piros lapos eltiltása után térhet vissza, Šmehyl azonban még nincs százszázalékos állapotban.  

Ami a rózsahegyieket illeti, a DAC elleni 3:0-ás vereség után Norbert Hrnčár vezetőedző elsősorban a kevés futást és a taktikai utasítások be nem tartását rótta fel védenceinek. 

Szombaton nem lehet más célunk, mint a győzelem. De az alsóházban minden egyes meccsen ez lesz a feladat, extrém fontos lesz minden bajnoki

– nyilatkozta klubja honlapjának Hrnčár, akinél Domonkos Kristóf eddig még csak egyszer kapott lehetőséget csereként, és akinél a keret másik magyarja, Tučný Ádám sem volt még a kezdőcsapat tagja. 

A két csapatnak a mostani lesz a negyedik egymás elleni mérkőzése az idényben, a bajnokságban kiegyenlített a mérleg (komáromi szemszögből 1:2 és 3:1), a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjében a közép-szlovákiaiak nyertek 2:0-ra. 

A szombati találkozóra nőnap alkalmából hölgyeknek ingyenes a belépés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?