Nyilasi: Minden eldőlt

Budapest. Nincs hivatalos információ, gyakorlatilag senki nem tud semmit arról, hogy mikor és milyen formában és milyen körből választ új szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. Nyilasi Tibor szerint már minden eldőlt: az eddigi megbízott szakvezető, Gellei Imre lesz a „befutó”.

Budapest. Nincs hivatalos információ, gyakorlatilag senki nem tud semmit arról, hogy mikor és milyen formában és milyen körből választ új szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége. Nyilasi Tibor szerint már minden eldőlt: az eddigi megbízott szakvezető, Gellei Imre lesz a „befutó”.

Az FTC egykori 70-szeres válogatottja, s későbbi edzője szinte valamennyi szurkolói szavazás és közvéleménykutatás favoritja, de nyilatkozataiból egyértelműen kiderült: Bozóky Imre MLSZ-elnökkel tárgyalt ugyan, de szóba sem került a kapitánykérdés.

– Logikus is lenne, ha Gelleit választanák meg szövetségi kapitánynak, mert eddig az utánpótlás együttest irányította, tehát biztosított volna a folyamatosság – magyarázta „megérzéseit”.

Gellei – ideiglenesen, a románok és az olaszok elleni vb-selejtezőre (0:2 és 0:1) – azt a Bicskei Bertalant váltotta a válogatott kispadján, aki 1998. márciusától 2001. szeptember 2-ig volt kapitány, s amikor gyakorlatilag eldőlt, hogy csapata nem lesz ott a jövő évi vb-n, felbontották a 2002. december 31-ig érvényes szerződését.

Az MLSZ legközelebbi elnökségi ülésére ma kerül sor, a napirenden nem szerepel a kapitányválasztás, de az „egyebek” között sor kerülhet rá. A szövetség illetékesei az elmúlt napokban csak annyit erősítettek meg, hogy a november 14-én esedékes, Macedónia elleni barátságos meccsen már új kapitány irányítja majd a magyar együttest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?