Novák és a négyes szorzótábla

„Ki tudja, lesz-e még ilyen valaha” – ismerte el Ján Novák, a kassai MFK csatára két hete, amikor egymaga intézte el a szencieket, s négy góljával beállította a 4:0-ás végeredményt. Lett. Novák a hétvégén ismét négy gólt lőtt – ezúttal a Dubnica volt a szenvedő alany.

„Ki tudja, lesz-e még ilyen valaha” – ismerte el Ján Novák, a kassai MFK csatára két hete, amikor egymaga intézte el a szencieket, s négy góljával beállította a 4:0-ás végeredményt. Lett. Novák a hétvégén ismét négy gólt lőtt – ezúttal a Dubnica volt a szenvedő alany.

„A meccs előtt természetesen szerettem volna gólt rúgni, de nem volt semmi különösebb előérzetem, hogy megint négy is lehet belőle – vallotta be a góllövőlista aktuális listavezetője. – Nagyon örültem a góloknak, nem gondolkoztam én azon, hogy ez most történelmi pillanat-e vagy sem, erről csak Pavol Jurčo tett említést, már az öltözőben.” A Corgoň Ligában volt már korábban is példa mesternégyesre, de még soha senki nem rúgott két egymást követő hazai meccsen négy-négy gólt.

Nováknak azonban tetszhet a négyes szám, hiszen másfél éves magasabb osztályú futballpályafutása alatt – korábban a III. ligában játszott – már háromszor lőtt egy meccsen négy gólt: a két kassai villanáson kívül egyszer tőketerebesi színekben is megmutatta vonzalmát a négyes szorzótáblához: egy kupameccsen az ólublóiaknak szórt négy gólt.

A 23 éves csatárt a kassaiak trénere, Ján Kozák is csak dicsérni tudja: „Ez nem véletlen. Nagy?szerű adottságai vannak, robbanékony, gyors, jól lő és remekül helyezkedik. Látni, ahogy meccsről meccsre fejlődik, és ha így folytatja, továbbra is rendszeresen lőheti a gólokat. Másfél éve még a III. ligában játszott, most pedig az élvonalban meghatározó ember, érezni, ha ott van a pályán a pályán. Érdemes mindenkinek odafigyelni, hisz egy kiváló csatár van épp születőben.” (mfkkosice.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?