<p>Elsőként Susie Wolff tesztelheti majd februárban a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Williams idei versenyautóját.</p>
Női pilóta tesztelheti először az idei Forma-1-es Williamst
A brit istálló hétfőn jelentette be, hogy a csapat részvényesének és korábbi ügyvezető igazgatójának, Toto Wolffnak a felesége teszi majd meg az első köröket a 2013-as, FW35 jelzésű modellel. A skót születésű, 30 esztendős Susie Wolff hét évig a német túraautó-bajnokságban (DTM) szerepelt, tavaly április óta dolgozik a Williamsnek, és az idén több alkalommal is lehetőséget kap majd az istállónál, elsősorban az aerodinamikai fejlesztések tesztelésénél. A Williamsnél az idei vb-sorozatban az előző szezonban a Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó venezuelai Pastor Maldonado, valamint az újonc finn Valtteri Bottas lesz a két pilóta. Az 1980 és 1997 között kilenc konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló tavaly a nyolcadik helyen zárta a pontversenyt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.