Nincs visszaút, Kokó elbúcsúzik

Röviddel a Chacón elleni vereség után azt mondta, ha eljön az ideje, akkor nem egy szimpla mérkőzésen szeretne visszavonulni. Ehhez képest az előjelek nem ezt ígérik...

Azért még elképzelhető, hogy ez nem egy szimpla meccs lesz, hiszen nem tudom, milyen szintű, milyen jellegű feladatot tár majd elém az összecsapás. Sajnos azonban be kell látnom, hogy kicsit revidiálnom kell a véleményemet, mert sem bennem, sem az Universum menedzselési módszereiben nem érzem azt a lehetőséget, hogy eséllyel vegyem fel a harcot a nagyok, az igazán nagyok ellen. ĺgy pedig nem szabad folytatni. Azért nem, mert csak amiatt, hogy még egyszer nekivágjak a hosszú útnak, nem kockáztathatom sem az egészségemet, sem a múltamat, sem annak megítélését, sem pedig a jövőmet. Meg kellett hoznom a döntést, annak ellenére, hogy emlékezetesen szép meccsen akartam elköszönni. De bármilyen furcsa, a karrierem egyszerű mérkőzéssel kezdődött, és most egy egyszerű, korábban felhozó, most azonban búcsúmeccsnek hívott találkozóval zárul.

A Chacón elleni összecsapás előtt Moralesrol, Barréráról álmodozott, most pedig eljött a búcsú pillanata. Az álmok azonban elillantak. Ekkora törést okozott az argentintől kapott pofon?

Nem hiszem, sokkal inkább arról lehet szó, hogy tavaly januárban elértem teljesítőképességem csúcsát. Azóta nem fejlődtem, inkább romlottam. Nem hiszem, hogy szakmai tudásban, sokkal inkább hitben, akaratban, erőben. Ezek együttesen azt mondatják velem, hogy ma már nem tudok győzelmi eséllyel szorítóba lépni a nagyágyúk ellen. Lehet, hogy elhamarkodott döntés, de inkább elébe megyek a történteknek, mintsem lássam azokat megvalósulni. Két éve valóban láttam, remélem, reálisan, hogy fel tudtam volna venni velük a versenyt, sajnos, ez ma már nem így van.

A gdanski gálát lejátszotta már magában?

Érdekes lesz, mert ritka az olyan ökölvívó, aki tudja, hogy élete utolsó mérkőzésére készül. Még sohasem volt ilyen meccsem... Nem tudom milyen lesz, amikor utoljára felhúzzák rám a kesztyűt, amikor utoljára megszólal a gong. Nem tudom... Nagyon érdekes élmény lesz, biztos, hogy inkább szomorú. De tudom, hogy nagyon szép lesz. Nem fogok életem formájában bokszolni, de remélem, olyan maradandó ökölvívást tudok bemutatni, amelyet követően az emberek úgy emlékeznek majd rám, hogy igen, ez a Kovács egy jó ökölvívó volt.

Kik lesznek a segédei?

Szántó Imre és Fritz Sdunek. Az a két ember, aki a legtöbbet tette hozzá a pályafutásomhoz. Két borzasztóan jó emberről van szó, nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy velük már-már apa-fiú kapcsolatot sikerült kialakítanom. Mindkettőjük számára természetes volt a kérésem, és teljesen természetes volt a belegyezésük.

Amikor majd Gdanskban kilép a ringből, hogyan tekint vissza a karrierjére?

Azt hiszem, többet hoztam ki magamból, mint amit pályafutásom elején elképzeltem. Menet közben sokszor változtak az elképzeléseim, volt olyan időszak, amikor esélyem lett volna a világhírre, a nagy nevek legyőzésére. Ez az időszak elszállt, lehet utólag siránkozni, hogy amikor 2000-ben a csúcson voltam, miért nem meccselhettem Barrérával vagy Hameddel, de nem érdemes. Nincs, és nem is lehet bennem tüske vagy fájdalom. Ha valaki 1997 decemberében azt ajánlja fel, hogy így alakul a karrierem, beleértve a világbajnoki cím elvesztését is, gondolkodás nélkül elfogadtam volna. Akkor még senki sem hitt nekünk... Utólag kijelenthetem, mind a saját produkciómmal, mind pedig az Universum ténykedésével teljesen elégedett vagyok.

Milyen érzés, hogy ön az első, és máig az egyetlen olyan bokszoló, aki amatőrként és profiként is minden nyerhetőt megnyert?

Ez nagyon érdekes dolog, mert ezt igazából nagyon kevesen értékelték. Holott számomra ez az egyik legfontosabb ebben a történetben. Sohasem vehetik el tőlem, hogy minden trófea ott áll a vitrinemben. Amikor már világ- és Európa-bajnok voltam, Öcsi bácsi azt mondta, hogy majd ha meglesz az olimpiai arany is, akkor leszek igazán különleges ember. Mára ezt sikerült lényegesen túlhaladni, hiszen a profiknál is begyűjtöttem mindent. Számomra megfoghatatlan, hogy ebben egyedüli vagyok a világon. Ez sohasem volt igazi hajtóerő, de amikor már körvonalazódott ennek a lehetősége, akkor érthetően feldobott, most pedig nagyon boldog vagyok, hogy sikerrel jártam.

Maradt még nyitva kiskapu?

Ez nem egyéjszakás, hirtelen kitalált dolog, hanem hosszú folyamat eredménye. Nem, azt hiszem, innen nincs visszaút. De már a végleges, áprilisi búcsú előtt szeretném elmondani, hogy köszönöm a szurkolók szeretetét, és remélem, ez a jövőben is megmarad. Higgye el, ez nagyon jó érzés. Köszönöm, és még egyszer köszönöm...