Nincs hol játszaniuk a komáromiaknak

Komárom |

<p>Zaklatott körülmények között készül a következő idényre a komáromi MBK Rieker kosárlabdacsapata. A komáromi városi sportcsarnok felújítás alatt áll, ideiglenesen Dunaszerdahelyre költözhet a klub.</p>

Némileg átalakult a játékoskeret is, új amerikai légiósok érkeznek a jövő héten.

Meglepetésként érte a klubvezetést, hogy a nyár elején felújítási munkálatok kezdődtek a sportcsarnokban – a meccseit rendszeresen telt ház előtt rendező csapat ugyanis nem számolt ezzel. A beruházást a sportcsarnok tulajdonosa, Komárom városa kezdeményezte, saját és kormányforrásokból. A terem kapacitása megnő, felújítják az öltözőket is, csak éppen – ha nem lesz csúszás a határidők terén – október végén adják át az épületet, márpedig a kosárlabda Extraliga egy hónappal korábban kezdődik.

„A komáromi kosárlabdaklub nem hajlandó kommentálni a stadion építése körül felmerülő problémákat, abban a város kompetens” – közölte lapunkkal Paulík József, a komáromiak klubmenedzsere. Bastrnák Tibor polgármester július 29-én ismertette egy sajtótájékoztatón a munkálatok ütemtervét, a kivitelező Eurobuilding vállalta, hogy október harmincadikáig befejezi a felújítást – s továbbra is ez a város hivatalos álláspontja. Az MBK Riekernek rögtönöznie kell, hiszen legalább 8-9 fordulót játszanak le a sportcsarnok átadásáig, a mérkőzések felét pedig elvben hazai pályán játssza a csapat. „Az edzésekkel nincs gond, azokat a városi röplabdacsarnokban tartjuk, viszont ez a terem semmilyen ligakövetelménynek nem felel meg. Ami a bajnoki találkozókat illeti, a dunaszerdahelyi sportcsarnokban szeretnénk lejátszani hazai meccseinket, jelenleg is tárgyalunk az illetékesekkel. Először arra gondoltunk, megkérjünk ellenfeleinket arra, hogy állandóan idegenben játszhassunk, de ezzel a csapatot és a közönséget is becsapnánk. Az Extraligában ugyanis nagyon nehéz idegenben nyerni, kilenc forduló után komoly hátrányba kerülhetünk” – jelentette ki Paulík.

A csapat a sportcsarnok felújítása miatt felkészülési meccseket sem játszhat otthon. Dunaszerdahelyen szeptember elején terveznek lejátszani egy találkozót, Fehérvárott felkészülési tornán vesz részt a csapat, Csehországban, Nový Jičínben is pályára lépnek a komáromiak. Az utóbbi napokban kissé átalakult a játékoskeret. Új amerikai légiósok jönnek, Jaraun Burrowson kívül ugyanis a centerposztra szerződtetett C. J. Jackson és az irányító Jonathan Jones is csatlakozik a csapathoz. Utóbbi kosaras a korábban beharangozott Morris Tyler helyett érkezik, a játékos ugyanis személyes kötelezettségei miatt mégis a tengerentúlon maradt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?