Nézők nélkül a Slovan–Senica

Pozsony |

<p>A&nbsp;Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának döntése értelmében nézők nélkül rendezik meg a mai, Slovan&ndash;Senica Corgoň ligás bajnokit.</p>

Ez még csak előzetes határozat a vasárnapi petárdadobálás ügyében, a testület holnap hoz végleges döntést. Egy biztos, pontlevonással nem sújthatják a Slovant.
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
A fegyelmi bizottság azért nem tudta tegnap lezárni az ügyet, mert néhány dokumentum még nem állt rendelkezésére az ügyben, amely felkavarta a szlovákiai futballközeget. A múlt vasárnapi Slovan–Ružomberok bajnoki mérkőzés 82. percében hazai drukkerek egy csoportja pirotechnikai eszközöket dobott a vendégszektorba, a robbanás több drukkert – köztük két gyereket – megsebesített.

Csütörtökön lesz végleges döntés
„Az előzetes határozat értelmében a szerdán esedékes Slovan–Senica mérkőzést zárt kapuk mögött kell megrendezni. A fegyelmi bizottság egyúttal csütörtöki ülésére meghívta mindkét klub képviselőit, biztonsági főnökét, valamint a rózsahegyiek elleni meccs főrendezőjét is” – tájékoztatott Miroslav Vlk, a fegyelmi bizottság megbízott elnöke.
„Rendelkezésünkre állnak a kamerarendszerből nyert felvételek, illetve arra vonatkozó információk is, hogy pontosan mit is dobtak a nézők közé, de ezt egyelőre nem konkretizálnám. Két fontos dokumentum azonban még hiányzik ahhoz, hogy végleges döntést hozzunk” – tette hozzá Vlk.

Pontlevonás nem lesz
A fegyelmi szabályzat értelmében a nézők sportszerűtlen viselkedéséért legfeljebb három meccsre szóló pályabezárással és 17 000 euró pénzbüntetéssel sújtható egy klub. Rendkívüli helyzetben a fegyelmi bizottság ennél szigorúbb szankciókat is hozhat, de Vlk szavai alapján ez nem valószínű. „Tartani kell magunkat a szabályzathoz, ellenkező esetben a klub joggal fellebbezne az ítélet ellen. De már készül az új fegyelmi szabályzat, amely komolyabb szabálysértésekkel is számol” – mondta Vlk.
A hatályos szabályok értelmében egy klubot csak akkor büntethetnek pontlevonással, ha a bírót inzultálják, vagy ha valamelyik sportvezető követ el súlyos szabálysértést. Mivel a Slovan–Ružomberok meccsen történtek csak a nézőket érintették, a pozsonyiaknak nem kell pontlevonástól tartaniuk.

„Terrorcselekmény volt”
A Slovan labdarúgóklub is sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Miklós Béla, a klub igazgatótanácsának tagja hangsúlyozta, a klub mindent megtesz azért, hogy segítsen az elkövetők felkutatásában. „Ami vasárnap történt, az terrorcselekmény volt! Ártatlan, mit sem sejtő drukkerek közé dobták be a petárdát” – hangsúlyozta Miklós.
Jozef Valovič, az égszínkékek trénere elmondta, hosszú pályafutása során soha nem hallott még stadionban ekkora robbanást. „Az ilyesmi soha nem ismétlődhet meg. Elnézést kérünk minden futballszurkolótól. A BL-kiesés óta azon dolgozunk, hogy visszacsábítsuk a nézőket a stadionba, erre most ez jön. A Senica ellen hatezren lehettek volna a lelátókon, nagy érvágás számunkra a pályaletiltás” – nyilatkozta Valovič.

Kéteurós mellényben
Zdeno Roman, a klub technikai igazgatója elhárította a vádakat, miszerint a rendezők nem tették megfelelően a dolgukat a mérkőzésen. „Ilyen összehangolt támadásra nem számítottunk. Két drukker rendezői mellényben az alagúton át bejutott a hazai katlan elé, ott lerakták a mellényeket, s a vendégek szektora felé igyekeztek. Természetesen a rendezők azonnal lekapcsolták őket, de ezzel úgy el voltak foglalva, hogy közben mások bejutottak a vendégszektorba, és a lépcsőről két házi készítésű robbanószerkezetet dobtak a nézők közé” – magyarázta Roman. A kérdésre, hogyan juthattak a drukkerek rendezői mellényhez, azt felelte: „Ilyen mellényt bármely benzinkúton lehet venni két euróért. Az egyetlen különbség az volt, hogy azokon nem volt rajta a klub címere.”

Már többen jelentkeztek
A Slovan futballklub 5000 euró jutalmat ajánlott fel minden nyomravezetőnek. Miklós Béla elmondta, hogy már többen jelentkeztek. Rámutatott azonban, hogy a Pasienky-stadionban korlátozottak a rendezők lehetőségei: „Nyugat-Európában a biztonsági ellenőrzés után már nem lehet kapcsolatba kerülni a külvilággal. Pozsonyban azonban elég, ha csak valaki elbújik a kerítés melletti bokrokban, és beadja az ott elrejtett dolgokat a társaknak. Így nehéz garantálni a biztonságot.”
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?