Legyőzték a világbajnokot (TASR/AP-felvétel)
Nemzetek Ligája: Kikaptak a franciák, kiestek az elitből a németek
A világbajnok francia válogatott 2-0-ra kikapott Hollandiában a labdarúgó Nemzetek Ligája pénteki játéknapján, ezzel eldőlt, hogy Németország kiesik az A osztályból.
A rotterdami mérkőzés első gólját a Liverpool középpályása, Georginio Wijnaldum szerezte a 44. percben, majd a hosszabbításban Memphis Depay büntetőből állította be a végeredményt. A franciák legutóbb március 23-án kaptak ki, akkor Kolumbia győzte le őket 3-2-re, barátságos meccsen.
A B osztályban biztossá vált a dánok feljutása, miután 2-1-re győztek Walesben. Az 1. csoportban a cseh-szlovák mérkőzés dönt majd a bennmaradásról.
A C osztályban Ciprus hazai pályán döntetlent játszott Bulgáriával. Magyar szempontból ez azért fontos, mert a csoportok utolsó helyezettjei mellett a négy csoport legrosszabb harmadikja szintén egy osztállyal lejjebb folytatja a szereplést. Ebben a rangsorban - négycsapatos csoportok esetében - a negyedik helyezettek elleni eredményeket nem veszik figyelembe, így a ciprusiaknak ez az első pontjuk, a magyar válogatottnak három pontja van.
A szlovénok ezúttal sem nyertek - döntetlent játszottak a norvégokkal - ezzel eldőlt, hogy kiesnek.
A D osztályban az örmények 6-2-re győztek Gibraltáron, az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Chicago Fire csatára, Jura Movsziszjan négyszer volt eredményes. A macedónok Liechtenstein vendégeként nyertek 2-0-ra, a meccs első gólját az újpest korábbi, a spanyol Levante jelenlegi légiósa, Enisz Bardi szerezte.
Eredmények:
A osztály:
1. csoport:
Hollandia-Franciaország 2-0 (1-0)
gólszerzők: Wijnaldum (44.), Depay (95., tizenegyesből)
Az állás: 1. Franciaország 7 pont/4 mérkőzés, 2. Hollandia 6/3, 3. Németország 1/3
B osztály:
1. csoport:
Szlovákia-Ukrajna 4-1 (2-0)
g.: Rusnak (6.), Kucka (26.), Zrelák (52.), Mak (61.), illetve Konopljanka (47.)
Az állás: 1. Ukrajna 9 pont/4 mérkőzés, 2. Szlovákia 3/3 (5-4), 3. Csehország 3/3 (3-4)
4. csoport:
Wales-Dánia 1-2 (0-1)
g.: Bale (89.), illetve Jörgensen (42.), Braithwaite (88.)
Az állás: 1. Dánia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Wales 6/4, 3. Írország 1/3
C osztály:
3. csoport:
Ciprus-Bulgária 1-1 (1-0)
g.: Zahariu (24.), illetve Dimitrov (89., tizenegyesből)
Szlovénia-Norvégia 1-1 (1-0)
g.: Verbic (9.), illetve Johnsen (85.)
Az állás: 1. Norvégia 10 pont/5 mérkőzés (5-2), 2. Bulgária 10/5 (6-4), 3. Ciprus 5/5, 4. Szlovénia 2/5
D osztály:
4. csoport:
Gibraltár-Örményország 2-6 (1-1)
g.: De Barr (10.), Priestley (78.), illetve Movsziszjan (27., 48., 52., 54.), Kartaszjan (66.), Karapetjan (94.)
Liechtenstein-Macedónia 0-2 (0-0)
g.: Bardi (53.), Nesztorovszki (91.)
kiállítva: Wieser (50., Liechtenstein)
Az állás: 1. Macedónia 12 pont/5 mérkőzés, 2. Örményország 9/5, 3. Gibraltár 6/5, 4. Liechtenstein 3/5
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.